Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
Joel. 301 csatoljanak : — a királyok II. (IV.) könyve után, mely szintén romlással végződik, Jeremiást helyezték, rá Ezekielt, majd Izaiást. E szerint terjedelem és tartalom is befolytak a szentiratok rendezésére, bár a legfőbb tényező mindig az időrend volt, amint kitetszik a többi szent könyvekből. Nem igen lehetne tehát a sorrend alapján az időre következtetnünk, ha oly sok melléktekintet is közbejátszott az elrendezésre nézve. Ámde a tizenkét kisebb próféta gyűjteményére nézve valami különös dolgot kell megjegyeznünk. E tizenkettő ugyanis már régtől fogva egységes, megállapodott, külön gyűjteményt képezett ;’) tehát a későbbi idők tudósai és okoskodói nem igen fértek hozzá, hogy abban a sorrendet megváltoztassak. Ez ellenkezés lett volna az apák hagyományával, amely pedig mindig tiszteletben volt a régi zsidók előtt. Hogy pedig a gyűjtésnél magánál legfőkép a korrend volt az irányadó, kitűnik két jelenségből. Látjuk először, hogy a többi hat próféta, akiknek idejét önnön tanúságukból bizonyosan tudjuk, amint éltek, úgy következnek egymásután. Az egyidőben működő prófétákat —úgy látszik — inkább egymás mellé akarja a gyűjtemény helyezni, mint egymásután s nem ügyel arra, hogy az egymásutánisággal esetleg azt is kifejezze, melyik kezdte valamivel előbb vagy később prófétai működését. A nem egyidejű prófétáknál megtartja szorosan a korrendi egymásutánt. A másik jelenség, ami szemünkbe ötlik, az, hogy e tizenkét próféta gyűjtésénél a korrenden kívül más tényező alig folyhatott be az elrendezésre. A tartalom ■— kivéve Jónás jövendölését — alapjában ugyanaz : a bűn korholása, a bünhődés jóslata, majd vigasztalásul a messiási idők reményének fölélesztése. A tartalom tehát nem hathatott módosítólag az elhelyezésre; legföllebb tán Jónásnál, akit lehet, hogy azért is tet‘) Prof. Dr. Julius Fürst: Der Kanon des Alten-Testaments' 28. lap.
