Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
288 Munkálatok. — A dogmatikus hagyomány. tetszik. — Demosthenes és Cicero beszédeiről, Homeros, Vir- gilius, Horatius és Ovidius költeményeiről dicsénekeket zengenek ; következtetéseket vonnak le belőlük a hajdankori görög és római állam szervezetére, a nép vallására, szokásaira, a politikai és társadalmi életre. De aranyszájú sz. János és sz. Ambrus örökbecsű szónoklataiból, sz. Athanáz, Origenes, sz. Cyrill és sz. Jeromos halhatatlan alkotásaiból nem akarják megérteni, hogy a katholikus egyház mindig hitforrásnak tartotta a dogmatikus hagyományt. — Sokrates és Plátó, Cicero és Seneca bölcseleti műveinek megértésén sokat fáradoznak ; .de Tertullián, N. szent Vazul és sz. Ágoston világos kifejezéseiből nem látják be, hogy az élőszóbeli tanítást, a hagyományt nem a katholikus egyház, hanem maga Krisztus Urunk és az apostolok tették hitszabálylyá ! Miért tesznek oly nagy különbséget a szentatyák és az ó-kori klasszikusok művei között ? Miért hisznek ezeknek jobban, mint azoknak ? Talán azok a pogány irók érdemesebbek a teljes hitelre, mint a kath. egyház szent férfiai ? Ezt aligha tudnák bebizonyítani, vagy csak valószínűvé is tenni a protestánsok ! Vagy talán azért nem becsülik a szentatyák műveit, mert azt tartják, hogy e művek időfolytán teljesen meghami- sittattak, mig ellenben a görög és római remekírók művei eredeti tisztaságukban jutottak hozzánk ? De józan észszel ezt nem mondhatják. Mert hiszen ki őrizte meg a klasszikus ó-kor remekműveit, kik mentették meg az elpusztulástól ? Azon egyház férfiai, melyre a XVI. század újítói, kigyót-békát kiáltanak 1 Szent életű férfiak, jámbor szerzetesek gyűjtötték össze a görög és római irodalom gyöngyeit; a katholikus egyház tárta feléjök védőszárnyait, hogy a nagy népvándorlás pusztító viharjai meg ne semmisítsék az emberi szellem e remek alkotásait ! Ugyanazon kezekből kaptuk tehát Herodotus, Tacitus, Livius stb. műveit, amelyekből a szentatyák iratait, a dogmatikus hagyományok e fényes bizonyítékait s épen azért nem tudjuk belátni : miért kellene jobban hinni azoknak, mint ezeknek ? Tekintsük már most a tisztán élő szóbeli hagyományokat ! Minden népnek, minden családnak megvannak a maga hagyományai. A nemzetek büszkék, ha a mondák és mesék vastag ködébe burkolt hagyományaik egész a vizözönig felérnek; a
