Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
A protestánsok érvei a hagyomány létezése ellen. 243 Több helyet szoktak felhozni annak kimutatására, hogy 1. a szentirásban foglaltakhoz semmit sem szabad adni, 2. hogy a szentirás önmagában is tetjesen elégséges és 3. hogy maga a szentirás is határozottan elveti és kárhoztatja a hagyományt Lássuk ezen érvek kiválóbbjait. I. 1. A protestánsok1) tanítása szerint a szentirás határozottan követeli, hogy semmit se adjanak hozzá! igy a Deuteronomium : „Ne adjatok az igéhez, melyet nektek szólok, el se vegyetek abból;“* 2 3) ugyancsak a Deuteronomium: „Amit neked parancsolok, csak azt cselekedjed az Urnák, semmit hozzá ne tégy, el se végy abból;“8) végül a titkos jelenések könyve: „Ha ki ezekhez adand, Isten ráadja arra az e könyvben megirt csapásokat. És aki elveend e könyv jövendöléseinek igéiből, Isten elveszi annak részét az élet e könyvéből.“4)— Ámde a Deuteronomiumból felhozott két hely semmit sem bizonyít, mert ezekben ólő szóval — „szólok“, „parancsolok“ — adott törvényekről van szó. De egyáltalában nem is jelentheti azt, hogy uj törvényt nem szabad hozni, hiszen akkor az evangéliumi törvény is szentirás ellenes volna. Az első idézetnek igazi értelme az, hogy a mózesi törvényt a maga eredeti tisztaságában kell megtartani, minden megcsonkítás és hamis értelmezés nélkül. Helyesen mondja Becanus.: a Deuteronomiumból felhozott érv semmit sem bizonyít, hacsak igy nem akarnak érvelni ellenfeleink : a zsidóknak teljes épségben meg kell tartaniok a törvényt, tehát az apostoli hagyományokat nem szabad a keresztényeknek elfogadniok, hanem meg kell elégedniük a szentirással. Ez pedig igazán képtelen és nevetséges következtetés volna ! Hogy világosabb legyen az egész, kérdem az ellenfelektől : vájjon azt tartják-e, hogy ez a hely csak a zsidókra vonatkozik, vagy azt, hogy a keresztényekre is ? Ha csak a zsidókra vonatkozik, miért hozzák fel a keresztények ellen ? Avagy miért akarják a kálvinisták és lutheránusok, hogy annak megtartására mi is köte'eztessünk ? Ha pedig a keresztényekre is ') E helyütt főképen Mazzella bíboros id. művét tartottuk szem előtt. a) 4. 2. 3) 12. 32. 4) 22. 18. 19. 16*