Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

242 Munkálatok. — A dogmatikus hagyomány. hogy az eddig Isten akaratával el entétben álló egyház a helyes útra térjen ! Ez azonban teljes képtelenség s méltán kérdezhetjük Tertulliánnal : „Lehetséges-e hogy ezek vala­mennyien (az egész egyház) tévedtek ? Hát az apostol is csa­lódott, midőn tanúságot tett (a hagyományról) ? Nem látogatta meg az egyházat az igazság tanítása végett a Szentlélek, kit azért kért az Atyától s azon czélból küldött Krisztus, hogy az igazság tanítója legyen ? Vájjon elhanyagolta volna köte­lességét Isten sáfárja s Krisztus helytartója, tétlenül nézvén, hogy az egyházak másképen értik s másképen magyarázzák azt, amit az Ur az apostolok által tanított ? Valószinü-e, hogy egy és ugyanazon hitben annyian, oly nagy számban téved­tek ? . . . . Bármi módon történt is a tévedés, — teszi hozzá gúnyosan, — annyi bizonyos, hogy e tévely addig uralkodott, mig eretnekek nem voltak ; . . . . addig hiába hirdették az evangéliumot, hiába hittek, stb.“1) Ki hiheti, hogy a XVI. század újítói jobban tudták : mi a hitszabály, mint az az egyház, amelynek kezébe maga Krisz­tus és az apostolok tették le a hit egészét? A hitszabálynak egyszerre kellett születnie az egyházzal s vele együtt kell élnie mindvégig. Ha tehát az egyház kezdettől fogva azt taní­totta, hogy a kinyilatkoztatott igazságok részben élő szó utján jutottak hozzánk s igy a hagyomány is ép oly hiteles, isteni tekintélyű forrása a kinyilatkoztatott igazságoknak, mint a szentirás, akkor nincs egyéb hátra, mint elfogadni az egyház tanát s elvetni az eretnekek haszontalan koholmányát ; lehe­tetlen ugyanis, hogy az egyház eltérjen Krisztus akaratától, ki igy biztosította apostolait a tévedés veszélye ellen : „íme én veletek vagyok mindennap, világ végezetéig.“* 2) A protestánsok érvei a hagyomány létezése ellen. A hagyomány ellenségei mindent megkisérlettek, hogy főelvöket, mely elveti a hagyományt, bebizonyítsák. Nagyon természetes, hogy első sorban a szentiráshoz fordultak saját állításuk bebizonyítása s a katholikus tan megczáfolása végett' x) De proscriptionibus cap. 28. 2) sz. Máté 28. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents