Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
228 Munkálatok, — A dogmatikus hagyomány. Ugyanígy vagyunk a kinyilatkoztatás másik lényeges tulajdonságával, az egységgel, „mely megkülönböztethető ugyan az egyetemességtől, de el nem választható tőle.“ Az isteni kinyilatkoztatás természete azt hozza magával, hogy mindazon és csakis azon igazságot fogadjuk el kinyilatkoztatott igazságok gyanánt, melyeket Isten tényleg kinyilatkoztatott. Ezt Isten akarja igy ! Azonban, ha nincs közetlen kinyilatkoztatás s nincs kétségbevonhatatlan tekintély, mely biztosakká tegyen minket az iránt, hogy a kinyilatkoztatást minden hozzáadás és megcsonkítás nélkül kapjuk, akkor nem marad egyéb hátra, mint kinek-kinek utána kutatni, hogy meggyőződjék a dolog igazságáról. Ezen egyéni kutatás azonban nem hitegységre, hanem a legnagyobb eltérésekre vezet ; a közetlen kinyilatkoztatás elve sem állhat meg, tehát egység tekintetében is okvetetlenül szükségessé válik a tekintély s a tekintélylyel elválhatatlanul összefüggő hagyomány. Hogy egység tekintetében mennyire szükséges a hagyomány, kitűnik a protestantizmus egész történetéből. Az emberi gőg elvetette az egyház tekintélyét s a tekintélylyel a hagyományt is ; nem marad tehát más hátra, mint vagy azt állítani, hogy a kinyilatkoztatás forrása az emberi ész, vagy azt mondani, hogy Isten mindenkinek közetlenül kinyilatkoztatja akaratát s igy hirdetni az egyesek ihletettségét. És a protestánsok valóban ezt tették és teszik, majd az egyik, majd a másik elvet vallották és vallják ma is. A szabad kutatás elve azonban nem bizonyult be jónak; hiszen ha az ember saját magára hagyatva volna kénytelen a kinyilatkoztatott igazságok után kutatni, akkor bizony igen kevés hivő volna ; mert vagy a kellő képesség és képzettség, vagy az őszinte akarat hiányoznék a kutatásra. Kényszerítve voltak tehát az egyesek ihlettségéhez folyamodni s azt tanították, hogy a szentirásból mindenki megismerheti a kinyilatkoztatott igazságokat s megtudhatja Isten akaratát, mert a Szentlélek Isten kegyelme minden egyes olvasónak elméjét felvilágosítja, hogy a szent szöveg értelmét megértse. „Kiki legszabadabb bírója legyen tanítóinak egyedül az Istentől, bensőleg oktattatván.“ *) így tehát az a mondás: a szent‘) De instit. Minist. Eccl. ; Luther : Franzellin 9. old.
