Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
keségnek, rohamos gyorsasággal elterjedt. A szellemi vakság azonban nemsokáig tartott. Már magok aZ uj tan hirdetői észrevették, hogy ha szigorúan átviszik ez elveket a gyakorlati életbe, akkor az uj vallás napja ép oly gyorsan lehanyatlik, amily hirtelen felragyogott. Belátták, hogy tekintély és hagyomány nélkül a szentirás is semmivé lesz ; belátták, hogy az egyszerű hivő nem fogja tudni, mit csináljon a kezébe adott bibliával s vagy visszatér azon egyház kebelébe, ahol megmagyarázzák a szentirást, vagy teljes hitetlenségbe esik. Mit tettek tehát, hogy annyi küzdelemmel megalapított felekezetök el ne pusztuljon ? Megtagadták elvöket ! „íme — kiált fel Bougaud1) — ilyet nem látott soha a világ ; egy elve miatt haldokló vallás elfogadja az idegen elvet, hogy élhessen. Mit beszélek ? elfogadja, hogy meg ne haljon azt az elvet, melyet megtagadott, hogy megszülessék!“ A protestantizmus tehát még tévedésében sem volt következetes. Fő hitczikkelyeit megtartotta ugyan elméletben, de nem ültette át a gyakorlatba. Ellenmondásból ellenmondásba esik ; elfogad olyan igazságokat, melyeknek nyoma sincs egyedüli hitszabályában, a szentirásban ; megköveteli híveitől, hogy kövessék papjok tanítását s nem juttatja érvényre a „szabad kutatás“ elvét ; a szentirás hézagait a hagyományból tölti ki s az egyház csalatkozhatatlan, isteni tekintélyét kétes, ingatag, emberi tekintélylyel pótolja. Hiába! élni akar és ezért kénytelen legalább ily törpített alakban visszaállítani a tekintély elvét s legalább csonkítva visszafogadni a hagyományt. Ezzel azonban nem sokat ér ! A komolyan gondolkodó ember azonnal átlátja, hogy a protestantizmus ezáltal csak jobban belebonyolódik az ellenmóndások útvesztőjébe, s hogy e tekintély és hagyomány ilyetén visszafogadása nem menti meg a protestánsok egyedüli hitforrásának, a szentírásnak tekintélyét sem, hanem teljes hitetlenségre vezet. Jelen értekezésünknek czélja kimutatni, hogy a protestantizmus egyik alapelve, a hagyomány elvetése, csakugyan hitközönyre és hitetlenségre vezet, igyekezni fogunk bebizo204 Munkálatok. — A dogmatikus hagyomány. b „A kereszténység és korunk“, IV. köt. 256. old.
