Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
Akkor, hogy akkor mi lesz, azt Rigó ur sem tudta hamarjában megmondani. Mindazonáltal bátorkodók véleményezni, hogy a dolog maradjon függőben. Nekem mindegy, mondá Nyakassy. Állásom kötelmének eleget tettem. Még csak arra figyelmeztetem, hogy a 10,000 márkát is jó lesz tekintetbe vennie, mert hiába, a pénz beszél, a kutya ugat. Nem hiába volt a tiszteletes jó szónok. Tudta, hogy az arany döntő bizonyíték, s azért tette utolsó helyre. Rigó úr nagyot bámult a levegőbe, mint hasonló körülmények közt tenni szokta, miközben a sok sárga jószág karikákat hányt szeme előtt, de ő ezt nem látta, hanem igen is ' hallott oly csengést, amelyhez semmiféle zene sem hasonlítható. Ám legyen : gondolta inkább, mint mondta ; Aladár el fog menni. E szavakkal távozott. A tiszteletes félredobta a „Dorong“-ot s markába nevetett. A mese hozzáteszi, hogy észrevétlenül e szavak csúsztak volna ki ajkain : „Rigóvárból a rigók elköltöznek s helyükre uj madár rak fészket.“ Ezek után néhány nappal nagy sürgés-forgás verte fel Rigóvár nyugalmát. Két tüzes paripa az ajtó előtt már felkapálta a gyepet. Az ismerősök majd Annikót vigasztalták, majd Mátyás ur buzgalmát helyeselték. Aladár annyit értett az egészből, hogy hetivásárra mennek s csak akkor vette komolyan a dolgot, midőn a gonosz szenvedély daemona letépte anyja kebléről, mint elgyötört rózsatőrről az első bimbót. A szerencsétlen anyának még volt annyi ideje, hogy egy széphímzésü selyemerszényt rejthetett Aladár keblébe ; azután e szavakkal : gyermekem, Isten veled ! a körülállók karjaiba hanyatlott . . . A kocsit már eltakarta a porfelleg. A vén Bodri hátraszaladt a szekérszinbe és keservesen kezdett vonítani. A remete. 183
