Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
Munkálatok. Sebektől sajg a nemzet Kánaánja, Az ősi jólét fénye sírba száll . . . A vétek őrjöng, az erény lehányva, Vihar szeli a honi láthatárt. Önérdek, pártharcz, dúl a béke sírján Útjára vésznek rémes képit írván. Elkorcsult im vére a magyarnak, Önbűne, átka dúlja téréit , . . Sújts Istenem! Mutasd e kába hadnak: Mint áll boszút a tiprott, szende hit I Suhints e földre, vesszen pártos népe, Temesse lelkét bűnös önvérébe! De ne! Ne . . . mégse! Jobb jövőbe látok, Reményre int hitünk hő szózata: Az óra üt, a sírba tűn az átok, E honra üdvnek száll le angyala, S az égbe tör majd a győzelmi ének: Dicséret, hála az Üdv Istenének ! Ragyog kereszt még ős Siónnak ormán Erősen áll az égi sziklakő; Hiába csábod, rút vipera ármány ! Krisztusi kar véd — poklot verdeső ! Csatázz’ dühöddel, üdv erő — mond — nincsen: Bensőd kiáltja : „Nagy, örök az Isten!“ VIHAR ELŐTT. Mit suttog a szél a haza bérczein S a szőke hullám a Duna fodrain? Korhadt az ős hit Hunniában, Megkövesült szíve a magyarnak ! Terhes gomolyban vész jelű fellegek Törnek gáládul béke-napunk elé; Péter hajóját vész sodorja Törni kíván evezőt, lapátot! Eltűnt, el István mennyei korsz aka, Önzés az Isten, nem ki megalkotott; Nagyasszonyunknak ősi kertje Rózsa helyett pipacsot, gyomot ver!
