Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
Költemények. 16 Talált virág! Hol kincsed drága gyöngye? Hol illatod? Ragyogtasd fényedet! Vagy nem virág volt, tán csak föld göröngye? Alomlidércz az Ígért élvezet? Aranyszarvu lény, csábvarázsu szellem, Tensorsod üldjön, Isten átka verjen! Győzelmi dalt zeng a korlátlan elme, Szelíd igazság porba sújtva nyög; Dicső erény im romba eltemetve, Szerény sírján a vétek mennydörög . . . Hahota, gúny szól ős Sión szavára, Örömtől ujjong a hit ellenárja . . . Nézz a családnak kíngyötört szívébe! A hitlen lérj tiporja hitvesét, Szemébe kél . a kéj s a boszú képe, Rég eltemette gyűlölt Istenét. Esdőn mered rá arcza gyermekének, Nem hallja ajkit: irgalomszót kérnek. Hajtépett özvegy némán egymagába’ Kesergi lelke siró bánatát. Szegény teremtés, rajt’ a földnek átka! Hogy férjéért egy éltet sírjon át? Mint ifjú lányka lepkeként repesve Virágnak színét s nem faját kereste. De jött a nyár s a szirmot eltemette . . . Hitvesnapokra bús csalattatás! . . . S alig volt még egy két levél felette: A puszta szárra hullt egy kardcsapás. Csak könnye van, hogy ég kegyét imázza . . . Tarolt mezőnek enyhítőbb a gyásza . . . Nincs béke-áldás . . . Némulj bűn királyai Győzelmi zászlód nvugodóra int. Elég a vér az áldozat-halálra, Le képedről a vészes harczi színt! Pihenj babérodon pokoli szellem, Tennéped vére bőszült élted ellen! No zúgj, vad orkán! . . . Árpád népe vérzik, Nagy léte gyengül múltja fénykövén, Csábos szavadra üldözések érik, Harcz rontja létét s csalfa cselszövény . . . Nyugodj’, pihenj már! Nézd, keserg e szép hon, Völgyön sír búja s távol zúgó halmon.
