Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
Föl hát a harczra! bátor küzdelemre! A hősre mindig győzelem virul, Áldás reája! mig a gyáva lélek A harcz hevében hitvány földre hull 1 Föl harczra hát! az óra imc megjött! .... Lelkem magasztos fényben ünnepel, Elmúlt idők emléke kél szivemben, Lelkemmel messze ............messze szállók el. 164 Munkálatod. KORSZELLEM. Oötéten áll az égnek boltozatja, Nyugodt világa ködhomályba szállt. Derült lényét a nap nem osztogatja; Felhő fedi a rezgő napsugárt. Eltűnt a holdfény . . . nem mosolyg már képe A messze csillag haldokló szemébe. Miért e gyászkép a nagy lég honában? Mi tervre vár ez égi némaság? Talán keservre int, mint hajdanában, S az Üdvöt újra kínra átkozzák? Vagy sújtani kész talán a menny Királya, S a földre szánva int egy végimára? Imázva sóhajt fel keblem fohásza, A néma csendnek értem bánatát .... Hú nem hiába szállt az égi házra: A föld tiporja Krisztus szózatát ! Zokogva állok . . . könnyem főidre árad: Jogos haragra gyúlt az égi bánat. Bűvös virágot hint egy csalfa szellem, Csábos szavakkal Írja rá nevét: — „Hős! szikla-hidon állsz a tévely ellen, Ne félj az égtől, éltem lelke véd! Fel, harczra fel! Erősít hírem szárnya, Az ész tüzeljen, nem gőgös hit lángja!” Virág virágra hull e gyenge földön, Korszellem hinti szét fáradtlanul . . . A földi vándor örvend az ál-gyöngyön S az ősi Béljál rút kaczajra gyűl: „Kövess továbbra rabja balga vágynak, A fény helyébe vésznek árnyi szállnak !”
