Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

I. Rész. Fordítás

Állam és egyház. 157

erős, megdönthetetlen bástyáját, mert az ész elszakadt az Istentől és a természetfölötti vallás tekintélyétől, bizonytalanná lett s alapjában megingott az igazság egész birodalma. Ugyan mely igazság rendületlen még ama körökben, amelyek az egyháztól elfordultak ? És ez nemcsak a természetfölötti vallás igazságaira nézve áll, ahol az irtózatos skepticzizmus mindent kétségbe von, hanem áll a természeti igazságokra ' nézve is. Arczátlanul megtámadják még az olyan alapfogalmakat is, milyenek a tekintély, kötelesség, házasság, család és tulajdon, amelyek nélkül pedig rendezett együttélés egyáltalán lehetetlen. Ezen skepticzismussal szemben a keresztény jellegéből kivetkőzött társadalom védelem nélkül áll. Nincs egyetlen egy fegyvere sem, amelylyel szembe szálhatna a szo- cziális eszmékkel és követelésekkel.

De hol keressük hát az igazságnak e megdönthetetlen bástyáját és biztos horgonyát? Csak a katholikus egyházban, az igazság oszlopában és erősségében, mert ezt tette az Úr a népek tanítójává és ennek Ígérte meg az igazság lelkét a világ végéig. Mily világosan és biztosan itél a katholikus ember ama nagy, a társadalom alapjait érintő kérdésekben ! Mint valami tiszta, napvilágította, derült magaslatról nézi az ezerféle tévedések zűrzavarát, amelyek lenn mélyen lábai alatt, mint a háborgó tenger hullámai, egymásután merülnek fel, megtörnek a sziklákon és eltűnnek.

Miben szenvedünk ezenkívül szükséget? Az észnek Istentől való elpártolását nyomban követte a test lázadása. Mert ha egyszer a frivol Heinével „az eget az angyaloknak és verebeknek“ hagyjuk, akkor az ember nem más, mint a fejlődés magasabb fokán álló majom, mint azt a darvinizmus csakugyan tanítja is. Mért ne mondjuk akkor mi is a szt. irás szavaival mint az árnyék elmúlása a mi időnk

és nincs visszatérése végünknek . . . Jertek tehát éljünk a jelenvaló jókkal és élvezzük gyorsan, a mi teremtetett még az ifjúkorban. Drága borral s kénetekkel töltözzünk és ne múljék el tőlünk az idő virága, koszorúzzuk meg magunkat rózsákkal, mielőtt elhervadjanak . . . mindenütt hagyjuk jeleit vigaszságunknak, mert ez a mi osztályrészünk.“1)

!) Bolcseség könyve 2. 5. kk.