Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
I. Rész. Fordítások
PFSF“' Az yvetoti iskola. 19 Hogy mink vagyunk a kis legyek, Sütkérezők a nap hevén, Melyek ma vígan lengenek S kivésznek másnap reggelén. Te ismeretlen, puszta lény Végy vissza, minket óh! Az élet ámbár édes, jó De halni mégis enyhülés. Az »Yvetoti Hírlap« e jámbor költeményről ekkép nyilatkozik : »Reméljük, hogy e kitűnő imaformulát a népiskola felsőbb osztályai számára irt összes olvasó könyvekbe szívesen felveszik. Itt az ideje, hogy az elavult, úgynevezett keresztény imádságokat lendületesebb és a kor kívánalmainak megfelelőbb formulák szorítsák ki helyükből.« Mindenesetre főfeladata a tanítóknak, hogy álláspontjukat híven megőrizzék. A tanító nem is lehet és ne is legyen hivő tagja a nagy nyájnak és a népnevelők nagyon helyesen fognak cselekedni, ha isteni szolgálat alkalmával magaviseletükkel megkülönböztetik magukat a csőcseléktől. S a legtöbb tanító tényleg meg is tartja ez arany szabályt. Bizonyára semmiféle idegennek, ki esetleg a templomban van, nem jutna eszébe, hogy a katholikus egyház tagjának tartsa a tanítót, ki hetyke léptekkel jár az ifjúság élén, ki a mise legszentebb cselekményei alatt is egyenesen áll, szemeit soha az oltárra nem fordítja, hanem szakadatlanul a többi templomlátogatót fixirozza. A paedagogusnak vallási közönyössége ki nem kerülheti a gyermekek figyelmét és a bizalom, melylyel tanítójuk iránt viseltetnek, szükségképen ugyanazon közönyösségre vezeti őket. A gyermekkorban gyökerestől kiirtott babona a későbbi években sem jelentkezik többé és ha a gyermek valaha elide- geníttetett a-vallásosságtól, akkor örökre elvesztette azt. Csak szánni tudjuk azt a tanítót, aki visszaesik ama sötétebb kor szolgaságába. Midőn a szabadság napja teljes fényével árasztá el Yvetot országát és népét, az ifjúság nevelői az úrnapi körmenet alatt szivarral szájukban és hátracsapott hálósipkával fejükön hanyagul dőltek az ablakba és nemes nyugalommal nézték, mint hajtja a községi hajdú a templom felé a gyermeksereget. 2*
