Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

20

A modern társadalom hamis eszméi.

Fájdalom, ez néhány év óta megváltozott. A mester úgy mint előbb, a tompa eszű tömeg között vonul felfelé a templomba vezető lépcsőkön és az elavult egyházi formák szerint viseli magát.

Szerencse, hogy a világtörténelem tanúsága szerint minden kornak megvoltak a maga ferdeségei, melyek egy pillanatra meglassították ugyan a felvilágosodás előrehaladását, de feltartóztatni nem bírták és mi reméljük, hogy eljön az idő, midőn a tanuló ifjúság az Űrnapot vagy egyáltalában nem, vagy csak majálissal, vagy valami kirándulás-félével fogja megünnepelni. Akkor azonban nem a megfeszített Üdvözítőnek, hanem a feltámadott korszellemnek fog szólni az ünnep.

Az iskola becsessé vált az apróság szemében és mi a tanítói testületnek csak szerencsét kívánunk az eredményhez. Ha egyedül csak az ifjúságon múlnék a dolog, az örömest beleegyeznék az iskolakötelezettség megkettőztetésébe. Különösen áll ez a korábban érőleányokra. Ok borzadnak azon naptól, melyen az iskolát el kell hagyniok; hiszen az iskolától való búcsuzás azon szolgaságnak kezdetét jelenti, melynek otthon: a konyhában és kertben folyton alá lesznek vetve ! Hiszen szolgáló lesz a tudományszomjas iskolás leányból, kit szellemet ölő munkába fognak ; nem csoda tehát, ha a szülői házban uralkodó zord visszavonultságnak elébe helyezi a fecsegést, mely előadás alatt a tanító szeme láttára is járja. A szülőknek nyersesége útját állja az elismerés minden jelének, önzésükben egyre panaszkodnak, hogy a lányok az iskolába járás hosszú ideje alatt teljesen hasznavehetetlenek a házi munkában. A bibliában jártas apák és anyák miért nem alkalmazzák leányaikra a »mező liliomairól« szóló hasonlatot? Nem dicséretesebb-e a leányokra nézve, ha be tudják bizonyítani két háromszög egybevágóságát s tudják a Ludolf-féle számot, mintha jól mosnak, vasalnak és sikálnak ?

Nem egy ifjút ismerünk, ki fél visszatérni a szülői házba és szívesebben járna még iskolába. De itt is útjában áll az atyai önzés. A bárdolatlan férfiúnak szüksége van gyermeke segélyére és épen ezért minden szellemi táplálékot kész megvonni tőle.