Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
I. Rész. Fordítások
14 A modern társadalom hamis eszméi. fenn kell tartani. Viz nem való a nemes borba! Ki fogja eltűrni, hogy becses dolgok silány gyártmányokkal zavartassanak össze. Nem, a népiskolai oktatásnak mindennemű meseszerü toldaléktól érintetlennek kell maradnia ! Sajátságos kibúvóra akadtak ! A pompás székesegyház mellé sekres- tyeszerü melléképületet emeltek, mely azonban semmiféle összefüggésben nincs a főépülettel. Itt tessék aztán gyakorolni az arra hivatott egyénnek irigylésre épen nem méltó hivatalát ! Itt fitogtassa metafizikai álmadozásait, hogy az ész kultuszának nagyszerűségét annál pompásabb dicsfényben tündököltesse ! Majd gondoskodik az itt nyert benyomások eltörléséről a világi tanítók ritka ügyessége, amint — dicséretükre legyen mondva, -— eddig is gondoskodtak! Előre igyekszünk, előre kell törekednünk és megkerülve a dolgot visszatérünk azon államférfim elvhez, mely már harmadfélezer évvel ezelőtt uralkodott s mely szerint a gyermekek nem a szülőkéi, hanem az államéi. Aki pedig a gyermeknevelést illetőleg az államnak hatáskörébe belenyúl, történjék az akár az iskolatörvény fitymálásával, akár azáltal, hogy gyermekeit iskolába nem küldi, büntetés alá esik és vagy szabadságvesztésre, vagy pénzbírságra ítélhető. A tanítás czéljával tehát végeztünk, de még nem szóltunk az időről, mely alatt a czélt meg kell valósítani. Az ember soha sem tanul eleget s bízvást mondhatjuk, hogy holtig kell tanulni. Logice eljárva, a polgárokat kényszeríteni kellene, hogy vénkorukig nyeljék az iskola porát. Valóban nagyon szép látvány volna, amint az anyókák táskával hátukon és öreg apuskák szorgalmi jelvénynyel mellükön iskolába biczegnek. Épületes dolog volna szemtanúja lenni az öregszülők és unokák között való vetélkedésnek és a tanítónak így nyílnék csak valódi alkalma, hogy részre- hajlatlanságát teljes fényében fitogtassa. Szép dolog volna lia egyik-másik vén asszonyt kérdőre vonnák fecsegése miatt s még az is megeshetnék vele, hogy saját unokáját állítanák eléje követésre méltó példa gyanánt. Sok viz lefolyik azonban a Dunán, mig ennyire visszük a következetességet, hisz jól tudjuk, hogy a jobb ellensége a jónak ; és így az yvetoti iskolamesterek is megelégedtek azzal, hogy az iskolakötele-