Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

150

A modern társadalom hamis eszméi.

eszünkbe, kik ismerik ugyan kötelességeiket, szeretik nejüket és gyermekeiket, kik sírnak a végzet fölött, mely a »Pater familias« és drága övéi közé ékelte magát:

»A könnyek sohasem szikkadtak már ki, honába Vágyván vágyónak s a tündért nem szeretőnek.

Ö ugyan éjenkint akaratlanul ott benn az ékes Barlangban hált a szívélyesen azt akaróval ;

Napszaka ellenben sziklák és partokon ülvén Könnyek, evődések, sóhajok közt töltve világát Harmatozó szemit a sivatag tengerre feszíté ;«

de nem birják magukat kiszabadítani a legelső ledér nő puha karjaiból. Szivüknek egy elrejtett zugában még ott trónol az édes hitves képe ; szeretik és becsülik őt — otthon, nyilvánosan azonban e bálványt imádják. Látszólag nem egyeznek bele, de tényleg igen s ha válásra kerül a dolog, nem tudja az ilyen elbódult ember, hogy mit kívánjon inkább : otthonának elpusztulását-e, vagy egy jó kortyot a Nepenthe-vel kevert borral telt üvegből :

»Amely dúsan fűszerezett borból ha ki ízlelt,

Az nap bánat könnye nem áztathatja meg arczát.«

A szerencsétlen úszik azzal, mit sorsnak nevez. Elfeledte az úszást és a bűnös asszony karjai közt elveszítette az önelhatározás erejét. Elég szomorú, hogy minden földi teremtményben megvan ezen gyalázatos-bajra való hajlam.

Különben ezen tárgyra még vissza fogunk térni, ha majd visszajöttünk látogatásunkról.

Odysseusnak különös balvégzettel kellett küzdenie — amit kevésbé művelt és a classicus irodalomban kevésbé jártas emberek »joecfe«-nek neveznének. Akármihez fogott, mindig csak asszonvnyal volt baja. A gonosz nyelvek azt beszélik, hogy ilyen szerencsétlenség megesik néha Homeros után élő hősökkel is, de nem a mi feladatunk, hogy az ilyen mende-mondákat vizsgálgassuk.

Alig hogy megmenekült a sokat szenvedett Odysseus Poseidon fenyegetéseitől :

»így vala szüzek előtt nagyságos Odysseus Megjelenendő, bár csupaszán ; mert sorsa parancsolt «