Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
I. Rész. Fordítások
Kegy és kegyvesztettség. 137 és barátaink kegyébe ajánljuk magunkat, de a királyi tanácsosoknál, a született herczegeknél, a királynál, ott igen. Ha megtetszünk a fejedelemnek, miniszternek, vagy államtitkárnak, akkor azt mondjuk, hogy kegyébe jutottunk ; így mondjuk pl. hogy X, Y a kultuszminiszter, Z herczeg, sőt Őfelségének is nagy kegyében van. Ha pedig oly szerencsétlenek vagyunk, hogy idő folyamán ezen magas személyiségek nem tetszését vonjuk magunkra, akkor azt mondják, hogy kiestünk kegyükből ; ha pedig sikerül ezen visszatetszést elhárítanunk és elosztanunk az ellenünk támadt gyanút, akkor ismét kegyükbe jutottunk. Nagyon sok esetet beszél el a történelem, hogy ez vagy az kegybe jutott, ez a miniszter, vagy az kegyvesztett lett. — Feltünteti a kegyvesztettség tragikus következményeit, a gyors változásokat s elbeszéli, hogyan hódították vissza az elveszett kegyet. Megtanít minket a történelem arra, hogy az emberek bármit szívesebben elviselnek, mint az udvar kegyének elvesztését. Az ember elvesztheti atyját, anyját, nejét, gyermekeit, azért az életet nem találja pusztának és hiábavalónak ; elvesztheti minden jószágát, de nem veszti el ezzel együtt kedvét tovább élni ; becsületük hajótörést szenvedhet és mégis tovább élnek ; de meghalnak, ha arra kárhoztatják őket, hogy kerüljék az udvar légkörét s ha nem szabad megjelenniök az udvari bálokon. Kérjük, ne vegye senki a részt az egész helyett és a fejedelmet ne zavarja össze a fejedelem udvarával. Nem az uralkodó személye az, mely az udvart alkotja, de azért a fejedelem és udvar összetartoznak. A fejedelem gyakran jobb mint udvara, az udvar sohsem jobb mint a fejedelem. — Az udvaroncz élete szemünkben a legutálatosabb valami, ami csak létezik. Azonban az udvar tagjai közt mindig találkoztak becsülésre méltó emberek is. Az udvar nagyon sokszor csel- szövénvek és ármánykodások színtere volt és — sajnáljuk, hogy ki kell mondanunk az igazat — minden időben az udvarhölgyek és kisasszonyok voltak azok, kik a cselszövény fonalait selyemzsinórrá, vagy pedig, ha a körülmények úgy kívánták, kötéllé fonták, hogy a gyűlölt ellenfélt, vagy vetélytársnőt
