Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

Kegy és kegyvesztettség.

|?s a k Istennél van kegyelem szokták a szelj, rencsétlen bűnösnek mondani, kinek kegyelmi kérvényét visszautasították, mintha bizony más kegyelmétől olyan sok függne. Mi lesz azonban akkor, ha a fejedelem megkegyelmez a szegény bűnösnek, de a legfőbb Bíró nem szentesíti ezen kegyelmet. De mit is adhat a leghatalmasabb fejedelem ? A földi életnek néhány évvel való meghosszabbítását. De ezen ajándéknak nincs is kétséget kizáró, föltétien értéke, bár felette nagyrabecsiilik, pedig egyedül csak Isten tudja, vájjon megilleti-e ezen nagy érték.

» Csak Istennél van kegyelem « ; de oly bizonyosan tudja-e a fejedelem, vagy bíró, hogy ezen vagy azon esetben Istennél csakugyan található kegyelem? Vagy pedig nem mond ez a szólásmód többet, mint hogy itt e földön nincs ugyan a szerencsétlen számára kegyelem, de talán a túlvilágon, Teremtőjénél igen ? Mi azt hiszszük, hogy e tekintetben fölösleges az örök Bíróra való hivatkozás. Mert ha a bűnös hívő, akkor nem szükséges őt Isten irgalmasságára figyelmeztetni, ha pedig hitetlen, ezen frázis úgy sem ér semmit. Midőn a hívő az ország fejedelmének kegyelméért folyamodik, bizonyosan Isten segitségeért is esedezik, a hitetlen pedig a hivatalos utasítás daczára is elmulasztja ezt. Különben a halandó emberek kegyelmével általában nagyon furcsán állunk. Ha jelentéktelen emberekről van szó, azt mondjuk, hogy jó indulattal vannak irántunk, mert tetszünk nekik; a földi isteneknél már kegyelemről beszélünk. Egy és ugyanazon fogalmat aszerint, amint magas állású személyekről, vagy közönséges emberekről beszélünk, különböző szavakkal fejezünk ki. Eszünkbe sem jut, hogy szomszédaink