Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
I. Rész. Fordítások
120 A modern társadalom hamis eszméi. A tavasz dicséretét messze túlhaladja a szegénység dicsőítése. Itt tátong a nagy mélység a régi és a keresztény felfogás között. Amily megvetendőnek látszott a vagyontalan a görögök és rómaiak előtt, ép oly tiszteletre méltó az a keresztények előtt. Figyelmeztetjük azonban az olvasót, hogy itt, bár vagyonosság- és vagyontalanságról, de mégsem a dúsgazdagság és koldusbot között fenforgó ellentétről van szó. Nem az a szegény, kinek a legszükségesebbeket össze kell koldulnia, hanem az, akinek keserves munkával kell azokat megszereznie. Az a szegény, akinek csak annyija van, amennyi épen szükséges, de nem az, ki semmit sem mondhat magáénak s párnája sincs, melyre fejét lehajthassa. A nyomorult és beteg, a hazátlan és munkanélküli, aki semmit sem tud keresni, az nem szegény, az már koldus. Bizonyára ez is méltó azon részvétre, mely kötelességünk a szegények irányában és pedig annál inkább, mert a szegények között ő a legszegényebb. De ő csak a szegénység elfajulását, annak igen csekély részét s kis százalékát képezi. Egészben véve a szegény nem koldus s nem is teljesen elhagyatott. Az apostolok szegények voltak, de önmaguk keresték meg kenyerüket és az Űr tanítványai között egyetlen hivatásszerű koldust, sem ismerünk. Nem volna helyes, ha valaki állításunk ellen a kolduló szerzeteket hozná fel. A kolduló szerzetek képesek voltak mindig s ma is képesek azt, ami életfentartásukhoz szükséges, megszerezni s tényleg meg is szerzik. Nem azon fordul meg a dolog, hogyan fizetnek a tett szolgálatokért, hanem igenis azon, hogy tényleg tett-e az illető valami szolgálatot. A koldus nem nyújt viszonszolgálatot, mert legtöbb- •nvire képtelen erre. Kap munka nélkül is. Itt tehát egyoldalú cselekvénynyel, jótéteménynyel van dolgunk. A kolduló szerzetes határozottan dolgozik s megfizetik fáradságát anélkül, hogy kétoldalú szerződés kellene hozzá. A tény után Ítélve legalább is facio ut facias-szal van dolgunk. A kolduló barát azon határok között gyűjt, hol ez neki meg van engedve, de nem koldul, hanem meghatározott díj kitűzése nélkül fizetteti meg egyházi és lelkipásztori fáradalmait, kinek-kinek szabadjára hagyván, hogy mit akar adni. A szegénység lehet önkéntes s akkor nagyon érdemszerző,
