Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

HIHH Az emberiség jótevői, népboldogítók. g7 Tudta-e továbbá a feltaláló, hogy szegénység és nyomor leszen osztályrésze? Vájjon epedett és sovárgott-e ilynemű vértanuság után? Hát aztán? A feltalálással és fölfödözéssel okvetetlenül karöltve jár-e az Ínség és mellőztetés ? Egy feltaláló és fölfedező sem tudhatta előre, hogy azok­ért áldozza fel magát,’ kiket föltalálása és fölfedezése ér­dekel. Talán mindegvikök remélte, hogy fáradozásainak gyü­mölcseit élvezni fogja. Egyetlen feltaláló és felfedező sem gördített maga elé szándékosan akadályt, egy sem akart szerencsétlenséget találni ott, ahol szerencséjét kereste. A jótétemények véghezvitelének szándoka és a vértanu­ság semmiféle szerepet sem játszik a feltalálók és fölfedezők megítélésénél. De vájjon jótékonyan hatott-e az emberiségre minden fölfedező és feltaláló ? Ez nem látszik oly bizonyos­nak és megdönthetetlennek, hogy korlátozás nélkül volna sza­bad az emberiség irányában tett jótéteményekről szólni. Ha volt is egyik-másik föltalálásnak jótékony hatása, de a fel­találók még nem voltak jótevők. Annál kevésbé voltak azok, mert a találmánynak rendszerint a javítás hosszú folyamatán kellett átmennie, mig képes lett a várt hatást előidézni. A kezdetleges találmányon előbb sok más embernek kellett törnie a fejét, mig hasznavehetővé vált. Amit mi látunk, az már nem az első feltaláló műve, hanem valami egészen más. Az alapgondolat talán nem mosódott el egészen, de ez soha­sem lett volna elég arra, hogy a mű használható legyen ; számtalan kéznek kellett még hozzáfogni és sok gondolatnak kellett még a feltaláló gondolatával elegyedni, hogy a fa gyümölcseit megérleltessék. Aztán még egyet. Ki mondja, hogy a feltalálók és föl­fedezők törekvései mindig arra voltak irányozva, amit igazán föltaláltak vagy fölfedeztek ? A vegyész, ki kivihetetlen eszme után tört, mint mel­lékterméket találta a caolint; Columbus Kristóf, ki az Indiába vezető legrövidebb utat kereste, nem ezt, hanem Amerikát fedezte fel. Sok példát sorolhatnánk fel, azonban elégedjünk meg a felhozottakkal. Talán a véletlenségnelc emeljünk ol­tárokat és hozzunk hálaáldozatokat ? A casus fortuitust ma­gasztaljuk mint az emberiség legnagyobb jótevőjét ?

Next

/
Thumbnails
Contents