Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)
A gyermekek keresztény nevelése. Első könyv
Micsoda szándékkal lépjen az ember házasságra. 61 előtt Isten dicsőségét kell szem előtt tartania sz. Pál intése szerint, aki a korinthusiakhoz így ir: »Mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek«1) s hasonlag a kolossza- beliekhez : »Amit cselek esztek szóval, vagy tettel, mindent a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében tegyetek.«3) Továbbá ezen minden tekintetben dicsérendő állapotba azon szándékkal kell lépnie, hogy abban az isteni malaszt segélyével lelkét megmentse. Mert ámbár a házas állapot méltóság dolgában a szűzinéi hátrább áll. mindazonáltal nagyon tiszteletre méltó, mivel az Isten maga alapítá, hogy ez által isteni fönségének annyira tetsző szüzek, az egyháznak tagok s az égnek polgárok neveltessenek. Kívánjunk magunknak számos utódot, hogy a Jézus Krisztusért küzdők seregébe lépjenek, hogy általuk az igaz katho- likus hit ismerőinek száma gyarapodjék, hogy igy inkább Isten gyermekei, mint a mieink legyenek. Végre keressünk a házasságban óvszert a test csábjai ellen, ha nem érezzük magunkat elég erőseknek, hogy azoknak ellenálljunk, vagy, ha nem akarunk, mint az állatok a bujaság iszapjában fetrengeni. Mert a házasság Ádám bukása után óvószerré lön a gonosz vágyakozás és az emberi gyarlóság ellen, mig az őseredeti szentség idejében, mikor a kívánság az értelemnek engedelmeskedék, természetszabta kötelesség volt. A házasság ezen legkiválóbb czéljaival még más, szintúgy jó és szent czélok is lehetnek egybekötve, habár inkább földies természetűek is, mindazáltal amazoknak ellent nem mondanak, hanem az említett czélra vezetnek. Ilyen volna pl. az a kívánság, hogy ez élet viharai s fáradalmai közt segédtársa legyen az embernek ; az a vágy, hogy örökösökéi hagyjunk hátra, hogy igy családunkat fentartsuk, hogy nemzetségünk javait s régenszerzett czímét és méltóságát megőrizzük, vagy ami még dicséretesebb — mert a közjó élőbb- való az egyéninél — az az óhaj, hogy a hazát föntartsuk s annak javát előmozdítsuk. ■) Kor. I. 10, 31. 2) Kol. 3, 17.
