Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)

Harmadik könyv

Harmadik könyv. 60—61. fejezet.

442

ivás és mindennemű kicsapongások által elverik csekély örökségüket és ha szükségleteik kielégítésére saját vagyonuk már nem elégséges, mások becsületére és vagyonára támadnak. Bpen ez azon csemeteiskola, melyből a veszekedő, lazító emberek, a közerkölcsiség és a rend ellenségei kikerülnek. Az ily dologtalan nép az emberiségnek valódi söpredéke, melynek csak arra van gondja, hogy az ifjúságot megrontsa s számtalan bűn és vétek örvényébe sodorja — az ilyeneket kell, hogy a felsőbb hatalom megrendszabálvozza. Bárcsak rászánnák magukat komolyan a családapák és hatóságok, hogy ezen bajnak idejekorán elejét vegyék ! Mert, ha a bűn már egyszer gyökeret vert, sem tűzzel, sem vassal nem lehet azt többé kiirtani.

Ami a nemes származásuakat és gazdagokat illeti, ezekről nem is volna szabad föltennünk, hogy a föntemlített alá- valóságokra képesek. Mert mily elszomorítólag hat az emberre, ha olyan nemest lát, aki megáldva Istentől és a természettől szerencsejavakkal, csak arra gondol, hogy henyélve éljen, jól egyék és napjait tobzódások között töltse, mintha az ember csak arra volna teremtve, hogy egyék-igvék s nem arra, hogy erényes életet folytasson, amire pedig az embert az ész és a természetfölötti hitnek fénye utalja. Bizonyára nehéz, hogy ne mondjam lehetetlen, érzéki és élvhajhászó élet által elnyerni ama koronát és dicsőséget, melyről írva van: »Aki baj vívásban küzd is,nem koronáztatik meg,hacsak szabály szerint nem küzd.«1)

Azért kérve kérem a családapát, bármily rangú legyen is, hogy gyermekeit soha ne engedje dologtalanul élni. Sehol sincs nyugalom a természetben : az égboltozat csillagaival, az elemek és minden teremtmény állandó mozgásban vannak. Testünk tagjai is folyvást működnek és azok a részek, amelyek ke- vésbbé ötlenek szembe, annál nagyobb tevékenységet fejtenek ki. »Az ember munkára születik«, mondja a szentírás, »s a madár r ö p ü 1 é s r e.«2) Azért nem is érdemli meg az ember-nevet az, aki nem dolgozik és nem méltó, hogy mások munkájának gyümölcsét élvezze, amely munkában egy) Tim. IL 2, 5.

2) Jól) 5, 7.