Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
VIII. Elméletek
500 niást') mint ördögi csábítás áldozatait állítja elénk. Krisztus 2) és apostolai3) gyakran beszélnek a sátán veszedelmes incsel- kedéseiről és óvnak előlök. Éhez járul még az, hogy a szentirás az ördögnek nem csupán erkölcsi, hanem egyúttal fizikai befolyást is tulajdonít az emberekre. Ez okból csak emlékeztetni kell a sátánnak Jób iránt való kegyetlen viselkedésére, Asmo- dâusra a fojtogatóra4) és az U. Sz.5) gyakori ördöngősségi eseteire. így tehát látni való, hogy az ördögök kettős befolyásának tényleges volta a szentirásban gyökerező tan, a melyen alkudozni nem lehet, akár mennyire ütközzék is meg rajta vagy ágaskodjék ellene a modern gondolkodozás. Másrészt nem igaz, hogy az ördög tagadása a saját felelősség érzetét az emberek közt erősbítette. Philippi6) a tapasztalatra hivatkozik, hogy »épen ott nem igen törődnek a bűnnel, kíméletesebben és könnyelműen bánnak vele, ahol a Sátán eszméje elveszett vagy meg lön tagadva.« » A rossznak modern félreértése s ugyanannak az érzéki gyengeség, vérmérséklet, nevelés stb.-ből vett pusztán emberi leszármaztatása tovaűzte a bűntől való félelmet, az ítélet és a cselekvésbeli könnyelműséget, a bűntetteket szaporította, valamint a jogelméletet megingatta s- elrontotta.« »Az egész világ máskép állana írja Yilmar7) Huber A.-nak, ha csak távolról is sejtené, hogy az ördög valóban és mint személy létezik. Nem szükséges, hogy, mint én, a megszállottságnak legborzasztóbb alakját látta légyen, a melynél az ördög tagadása kétségkívül lehetetlenné válik, ha az ember bolondnak tartatni, vagy bolonddá lenni nem akar.« Valóban mi költhetne bennünk irtózatot és félelmet a bűntől, a kevélység, irigység, hazugság, haragtól, mint az a gondolat, hogy ') Ap. csel. 5, 3. ») Luk. 8, 12; 11, 22; 22, 31; Máté 13, 39; János 17, 15. 3) Efez. 6, 11 ; Thess. I. 3, 5 ; Péter I. 5, 8. *) Tóbiás 6, 14. s köv. 5) V. ö. Márk 1, 23 s köv. ; Luk. 8, 26 s köv. ; Márk 5, 1 s köv. ; Máté 8, 28 s köv. ; Máté 17, 14 s köv. ; Márk 9, 14 "s köv. ; Luk. 9, 37 s köv. ; Máté 15, 21 s köv. ; Márk 7, 24 s köv. ; Ap. csel. 16, 16. 6) Die Lehre von der Sünde, vom S»tan. Als 3. Theil der kirchlichen Glaubenslehre. 1859. 264. 1. R o s k o f f i. m. II. köt. 569- 1. 7) »Deutsche Blätter«, .1874. 64. 1.
