Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
IV. A kiváló médiumok és mutatványaik
199 ben nekem Mer/, úr 4 év előtt Münchenből nagy prizmákat küldött spektroskopikus czélokra. Erősen füstölgő kőolaj-lámpa fölé tartva, egyenletes koromréteggel vonódott be a papiros, melyet aztán az asztal alá tettem, melynél Weber V., Slade és én ültünk. Azon reményben, hogy a kormos papíron most is, mint azelőtt valami kéz másolatát fogjuk látni, figyelmünket a delejes kísérletekre fordítottuk, midőn a deszka valami erő lökése folytán rögtön az asztal alól 1 méterre előre csúszott s rajta egy mezítelen bal láb nyomát láttuk. Azonnal felszólítottam Sladet, hogy keljen fel s mutassa meg mindkét lábát. S 1 a d e a legkészségesebben engedett fölszólításomnak; s miután czipőit levetette, szorgosan megvizsgáltuk harisnyáit, ') hogy ugyan nem találunk-e majd rajtok apró koromrészecskéket. Aztán hosszmértékre kellett tennie lábát, mely szerint lába sarkától a nagy ujjvégéig 22-5 cm. hosszú, mig a láblenyomat csak 18*5 cmnyi hosszúságú volt. »Két nap múlva 1877. decz. 17-én esti 8 órakor megismételtem ezt a kísérletet avval a külömbséggel, hogy a fentemlített deszka helyett —• mely 46 cm. hosszú és 22 cm. széles volt — palatáblát használtam, melynek fakeretbe nem foglalt része 14-5 cm, széles és 22 cm. hosszú volt. Egyik oldalára levélpapirost ragasztottam, körülvágtam, hogy a táblával egyenlő nagyságú legyen. Közvetetlen a gyűlés előtt tanuk jelenlétében ezt is a fentemlített módon bevontam koromréteggel. Erre a táblát, kormos oldalát fölfelé fordítva, az asztal alá tettem ép úgy, mint az előtt a deszkát. Vagy négy perez eltelte után adott jelre fölkeltünk és a táblán ugyanannak a lábnak lenyomatát láttuk, mely két nap előtt már a deszkára is rá volt nyomva. Ezt a lenyomatot a X-ik sz. táblán kisebbített alakban a mértékkel egyetemben lefényképezhettem.« 2) »Föltéve, hogy ezt a lenyomatot maga Slade okozta lábával, mindenekelőtt azt kellene megengedni, hogy Slade oly rendkívüli ügyességgel rendelkezik, hogy kezeinek legcsekélyebb használata nélkül (melyek ugyanis az asztalon voltak szemeink >) S mért nem a mezítelen lábát, hogy az ellenőrizés tökéletes legyen ? *) I. m. II. 1. 344. s köv. 1.