Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
IV. A kiváló médiumok és mutatványaik
wmF200 előtt) czipőit és harisnyáit levetheti és újra felhúzhatja és aztán, hogy oly ügyesen tud csekély területre lépni, melyet hozzá nem is lát, s mégis oly biztosan eltalál lábával, mint ez esetben. Bizonyára nagy gyakorlat kellett volna ahhoz, hogy ezen rendkívüli ügyességet e czélra elsajátította légyen, és természetszerűleg is azon hitet kelti az emberben, hogy Slade ezt a kísérletet már többször is megtette, még pedig sikerrel. Eltekintve S 1 a d e n a k e tüneményen való csodálkozásától és azon erős állításától, hogy az ő jelenlétében még soha sem fordultak elő ily tünemények, magam is megvallom, hogy soha sem olvastam még ily tüneményekről azokban a jelentésekben, melyek Slade kísérleteiről szólnak. Hogy Slade harisnyái e czélra nem voltak alul kivágva — (mint ezt egynéhány lipcsei »tudós ember« gondolta, a kik csekély dolgokban is teljes bizalommal hivatkoztak termé- szettani kísérleteink eredményeire, a jelen esetben pedig épen nem rösteltek nekünk holmi kicsinyes regulákat előírni, melyek szemm eltartásával vizsgálataink biztos eredményre vezetnének), — arról, mint már föntebb is említők, közvetetlenül a kísérlet után azonnal meggyőződtünk. »Hogy minden kétségnek (és azoknak a mindenféle, a fénynél csodálatosabb magyarázatoknak) elejét vegyem, oly kísérletre szólítottam föl S 1 a d e t, melynek szükségképen sikerülnie kell, ha a negyedik kiterjedés létezéséről szóló theoria helyes .... »Előhoztam egy saját pénzemen vett kettős táblát (book slate) vagyis két táblát, melyek sárgaréz kapocscsal voltak egymáshoz erősítve és mint a könyvet ki és be lehetett csukni. Mindkét táblának befelé eső oldalát Slade távollétében félív levél papirossal beragasztottam, melyet az említettem módon egyenletes koromréteggel vontam be. Ezután elzártam a táblákat és figyelmeztettem S ladet, hogy ha a negyedik kiterjedés eszes lények létezéséről szóló theoriának a természetben valami alapja van, akkor a lábnyomot, mely eddigelé mindig a tábla nyílt lapján mutatkozott, könnyű szerrel az elzárt tábla belső oldalán is megkaphatjuk. Slade nevetett és azt hitte, hogy az lehetetlen; maguk a »szellemek« is, a kikhez kérdést intézett, rendkívül csodálkoztak ezen a sajátságos kívánságon, végtére mégis