Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Éjféli tanu
Költemények. 305 Költemények. 20 »Hajnalarczod szűzi pírja Égő lelkem csalja, hívja, Ha elűznél, elhervadnék, Mint a nárczisz gyenge szirma.« Könyörg a vágy szép hízelgő szóval, Reszket a szív, száll a törött sóhaj . . . »Ne bántsd, ne bántsd a virágot, A mely téged sohse bántott, Ne rabold meg szende báját, Szégyeld vén az ifjú lángot!« Suttog a lomb, enyelg a lágy szellő, Csúnya bagoly búg a mirtusz mellől . . . »Lelkem sajog, keblem vérzik, Add érintnem ajkad mézit, Add a titkos boldogságnak Csak parányi kedvtelésit !« Eseng a szomj tűzlehellő szóval, Nyög a gerle, száll a fúló sóhaj . . . »Némulj öreg, némulj kérlek, Ne taposd a szent szemérmet, Oh gondold meg, hogy az Isten Kettenetes átka érhet!« »Hát kaczagod szívünk izzó vágyát Akkor is, ha halál réme vár rád? »Nem rettegek, jöjjön bármi ! Édesb tisztán sírba szállni, Mint gyalázat bélyegével Ártatlanok között járni !« »Meghalsz tehát !« morg a sápadt szégyen . . . Szegény asszony tekintete égben ; Néz szelíden, néz sokáig, Köny borítja szempilláit, És sikoltó : »Jaj . . . segítség . . .« Repül a ház ablakáig. Széled a zaj, széled hegyen-völgyen ... »Mi baj, mi baj hőn szeretett hölgyem ?« »Védj meg, óvj meg!« susog ajka — »Bűnös tetten kaptuk rajta, 0 kezünkben, de kisíklott Az a másik ördögfajta.«
