Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)

Az ördög csókja

Költemények.

Méla fénynyel ég az örök lámpa,

Jámbor őszre pislog bágyadt lángja . . . »Görnyed, gubbad, imát morzsol szentem ?« »Hozott Isten, szép virágszál !« »Számot csuklyás!« »Csitt juházzál, Itt a zsámoly, jer borulj le,

Elmélkedjél csendben!«

»Ne, becsmérlő, ezt küldi a gőgös!«

S villog a tőr, lesuhint a főhöz . . .

»Vége uram!« »Gyorsan, száll az éjjel!«

»Nem mozdulsz meg, elég volt már ?« Eopog a tűz, dől az oltár,

Zuhan a kép s a szent ostya Suhog szerte széjjel.

»Lóra csatlós, messze még a Sastér ! Hej a pagony, hej az ódon kastély, Ott mereng a szép sötét szem párja!« S fut, rohan a délczeg állat, Kian a kürt, el se fárad, Porfelhő küzd a szelekkel, Fegyverzörgés, lárma.

»Mi csendült meg, mi olvad oly lágyan?« »Üdvem rája, oda vonszol vágyam!«

»Hah, mi lidércz bolyg az erdőszélen ?« »Ott a lelkem édes álma!»

Egyre zsong az élet árja,

Csábos bűvel, hívó bájjal Tova zeng a légen.

»Üdvözöllek Sastér deli hölgye !«

»Zúg a zene, perdül a táncz, jöjj be ! Nos a dibdáb ?« »Nem kötődik többé ! Vén keresztje, czifra kelyhe Porba hányva, roncscsá verve, És a hajlék — — boszúd átka Puszta romba dönté !«

»Hajrá!« S dübüg-dobog, csetten-csattan. Rendűi a lak, nyög a koczka, pattan,

Forg a forgó, fürtözött haj, fátyol . . . »Hajrá kéjjel ! Hajrá frissen !«

Sólyom rakja . . . »Hát te kincsem?«