Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra
180 III, A kath. egyház és tanai. 6. Jézus Krisztus helytartója. megnevezi a nicaeai zsinat tagjait a következő sorban : „ Ozius cordovai püspök, Vitus és Vincentius római papok ; Sándor alexandriai püspök ; Eustathius antiochiai püspök ; Makarius jeruzsálemi püspök,“ ') A 3 utóbbi a 4 régi pátriárkái szék közöl 3-nak képviselői voltak. De hol marad a negyediknek, a rómainak képviselője, ha nem Ozius, Vitus és Vincentius voltak azok. Hogy sorolhatták fel egy jelentéktelen spanyol város püspökét, sőt két papot is, kik tehát még püspökök sem voltak, ama 3 pátriárkái szék előtt, ha csak nem azért, mert mint a hiányzó római pátriárkái szék követei szerepeltek ? De hisz még magának a zsinatnak aláírásai is fennmaradtak számunkra és daczára a régi codexek sok változásainak, minden példányban, egyet sem véve ki, először Ozius és a két római áldozár van aláírva s csak ezek után következett az alexandriai pátriárka s a többiek. Ozius két példányban határozottan a római egyház nevében írja magát alá, ugyanezt teszi más két példányban a két áldozár is, a kik Ozius kíséretében voltak, hogy megmutassák, hogy jóllehet nem püspökök, mégis ezekkel együtt írhatják alá neveiket. Hozzájárul még, hogy a nevezett püspököknél a megfelelő egyházmegye neve is ki van téve ; csak Oziusnál és a két áldozárnál hiányzik az egyházmegye neve. Ők írták alá először, a nélkül, hogy az egyházmegyét megnevezték volna ; nyilvánvaló, hogy azért nem nevezték meg az egyházmegyét, mivel mint a római püspök helyettesítői minden egyházmegye, s így az egész zsinat felett állottak. Vegyük hozzá a többi, nevezetesen az ephesusi (431) és chal- cedoni (451) zsinatok hasonlóságát, melyeken Róma helyettesítői elnököltek (lásd fennebb), s józan embernek nem lehet kétsége a felett, ki elnökölt az első egyetemes zsinaton.a) így áll tehát a dolog „a kérlelhetlen történeti igazság ellen általam elkövetett sértések ama csattanós példájával.“ Nem, barátom, a római püspök elsősége, és az egyház fejét a végső hitbeli határozatokban okvetlenül megillető tév') Socrates, hist, eccles. I. 13. (Migne, g. 67. k. 110. 1. A.) .2) V. ö. Hefele, Conciliengesehichte. 2. kiadás, 1. kötet 38—43 old.
