Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra
Isten megtestesülése. A szentirás. 117 dolkozó fők által s oly sokszor megtámadtattak a legelkesere- dettebb ellenségektől, hogy biztos lehet Ön abban, mikép nem fog nehézséget találni, melyet már századok előtt fel nem hoztak, de a mely egyszersmind meg nem lett volna czáfolva. Főkép a scholasztikus rendszerben történik ez a philosophia és theologia tanulmányozásánál. Ahol ezen tanszakok alaposan lesznek előadva, mint pl. a Collegium Ger- manicumban Rómában, hét évet fordítanak ezekre. E tanidő alatt a vitatkozások képezik az egyik fő gyakorlatot ; az egyik tanulónak egy tételt kell kifejteni és megvédeni, pl. ezt: „A második isteni személy megtestesülése semmi módon sincs ellenmondásban Isten változhatatlanságával“ ; más egynéhány tanuló pedig meg van bizva, hogy ezen tételt a mennyire csak telik tőlök, megtámadják ; sőt gyakran az összes hallgatóknak meg van engedve ezen támadás. És én biztosíthatom Önt, hogy ily gyakorlatoknál igen gyakran sokkal nagyobb zavarban vannak a támadók, — hogy észszerű s lehetőleg uj ellenvetéseket találjanak, — mint a védő, hogy tételét megvédje. Legyen tehát egészen nyugodt az ily látszólagos nehézségekkel szemben ! Ezek egyszer már mind előfordullak. 5. A szentirás, különösen pedig a mózesi teremtéstörténet és a modern tudomány. — Edgár ellenvetése: A kereszténység elvei szerint, a szt. irás Isten szava, s igy nem taníthat tévését, még az időszámítás, történelem és a természettudományi kérdésekben sem. S mégis én előttem tagadhatatlannak látszik, hogy sok oly dolog van a szt. Írásban, mely a modern tudománynyal szemben tarthatatlan, pl. a mózesi teremtés történet, mely szerint a világ hat nap alatt keletkezett volna, mig a modern geológia szerint a föld képződéséhez millió és millió esztendő volt szükséges. Ez oly nehézség, melytől nem tudok szabadulni. Az Atya felelete: A nehézség nem oly nagy, mint a minőnek látszik, csak a között kell különbséget tennie, a mit a szt. Írással tévesen mondatnak, és a mit a szentirás valóban mond. Ezen és ehez hasonló kérdésekre tehát a következőket felelem: 1. Mi nem bírjuk többé a szt. könyvek eredeti kéziratát.