Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)

Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra

1 IG II. Jézus Krisztus. 4. Ellenvetések. A lóhere egy, és mégis három levélkéje van ; igy az Isten is egy Isten, de három személye van, és ebben épenséggel nincs ellenmondás. Azt mégis szívesen bevallom Önnek, hogy a szt. Három­ság titka homályos előttünk és az is fog maradni. Ez hitünk­nek legmélyebb titka, és annak megértése felülhaladja terem­tett eszünknek erejét. Hinnünk kell, mert maga Isten nyi­latkoztatta azt ki nekünk Krisztus által ; de természetesen nem hihetnők, ha ellenmondást tartalmazna ; ilyesmi azonban nem rejlik benne. 4. Krisztus megtestesülése. — Edgár ellen­vetése: Előttem nem az képez nehézséget, hogy Krisztus a szentirás elbeszélése szerint a szt. Lélektől és nem földi atyá­tól nyerte létét. Ez végtére is egy csoda, és én nem látom át, miért ne fogádhatnám el ezen csodát épen úgy, mint a. többieket, melyek előttem történetileg hitelesek ; vagy mint az első ember teremtését, melyet én mint a bölcselet és ter­mészettudomány szükségképem követelményét elismerek. Nehézségem inkább ez : Ha az Isten változhatatlan, hogyan lehetett mégis emberré. Az Atya felelete: Ezen nehézséget is meglehet oldani. A megfejtést ismét egy hasonlat fogja nekünk megkönnyíteni. Ha egy atya előbb gyermekétől el volt választva, de most ismét együtt vannak, úgy ez kétféle módon történhetett: vagy az atya ment gyermekéhez, vagy a gyermek ment atyjához. Ha az atya megy gyermekéhez, akkor tartózkodási helyét megváltoztatja, de ha a gyermek jön atyjához, úgy az atya tartózkodási helye nem változik. Ha most a tartózkodási helyről mondottakat a lényre alkalmazzuk, azt mondhatjuk : Az egész változás, mely Isten megtestesülésénél, vagyis az emberi természetnek az egyik isteni személylyel való egyesülésénél végbe megy, — az em­beri természetre vonatkozik, ez jött az isteni személyhez és nem az isteni személy az emberi természethez. Különben egyszer s mindenkorra jegyezze meg magának kérem, hogy szent vallásunk titkai már majdnem két évezred óta oly sokféleképen át lettek kutatva, a legnagyobb gon­

Next

/
Thumbnails
Contents