Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
4. §. Befejező észrevételek. 177 kedés e's értékkülömbözeten alapuló speculatio, uzsora és kizsákmányolás mellett lesz biztos a megélhetés. Ma már azt látjuk, hogy a mezőgazdasággal többé semmire sem lehet menni s csakis megtakarított tőkepénzek befektetésével lehet azt tovább folytatni. Mesterségből sem lehet már megélni, úgy hogy aggasztóan kell tapasztalnunk, hogy egyrészről szerfelett tömegesen özönlenek a nyerészkedő foglalkozásnemek, úgymint a kereskedés és kölcsön- üzletek terére, másrészről pedig a biztos fizetéssel járó állami hivatalok felé. A productiv munka, mezőgazdaság, mesterségek és gyáripar ótalmazása végett kényszer-óvintézményékhez folyamodnak. Hasonló jelenséggel már találkoztunk egyszer a történelemben, a római társadalom végenyészet felé közeledésének idejében. Akkor is úgy volt, hogy a productiv munka nem jövedelmezett semmit. Minden pénz hivatalnokok és uzsorások, publi- kánusok és decuriók zsebében gyűlt egybe. Később aztán ismét ezeket sarczolták meg, a mennyiben az állam kénytelen volt kijelenteni, hogy az összes járulékokat és adókat a gazdagok tartoznak együttesen fizetni. Akkor is kényszer-óvintézményeket siettek behozni s állandósítani. A gyarmatos a maga telkéhez, a mesterember czéhjéhez, a decurio hivatalához volt kötve. Theodosius törvénykönyve hemzseg kényszerintézmények behozatalára és fentartására vonatkozó törvényektől. De nem értek velők czélt A római társadalom rossz és hiányos gazdasági és társadalmi intézményei következtében tönkre jutott. A római világban nem ismerték el ama keresztény igazságot, hogy a munkásélet terén nem egyes hatalmasok önző törekvéseit, hanem a társadalom minden tagja által a közjóért hozott áldozatot kell mérvadó gyanánt tekinteni. Náluk nem létezett az a személyes-erkölcsi viszony az emberek között, mint azt a keresztény hit követeli, hanem abhan bírta a római gazdasági élet alapját, hogy a hatalmasabb kizsákmányolta a gyengébbet. Az akkor uralkodó gondolkodásmódnak jellemző kifejezése volt a rabszolgaság. Mi is nemcsak ily állapotok felé közeledünk, hanem a hitújítás óta oly viszonyok közt élünk, melyek előbb-utóbb a civili- satio romlására vezetnek. Elméletben úgy, mint gyakorlatban tagadják ama keresztény tant, hogy a munkás világban egyesek tevékenységének zsinórmértékéül nem szabad az önhaszonlesést felállítani, hanem igenis Isten dicsőségét, továbbá azt, hogy ez által felebarátunknak teszünk szolgálatot s előmozdítjuk a közérdeket. Mindinkább és inkább kezd feledésbe menni azon tudat, hogy képességéről, tulajdonáról, tehetségeiről s vagyonáról Isten RATZINGER, az egyházi szegényápolás története. 12
