Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
178 III. A hitújítástól a jelenkorig'. 2. A jelen és a jövő. lőtt kiki számolni tartozik, s hogy azokkal összes testvéreinek főleg a gyengéknek és elhagyatottaknak segélyére lenni köteles. Azt gondolják, hogy ha a szegényadót az államnak megfizetik, ezáltal a szegények iránt minden személyes kötelességeik alól fel vannak mentve. Az állammindenhatóság és államszoczializmus ezen veszélyes tévedésbe esik; egyesek kötelességeit az államra akarja róni s a természetes rend ezen felforgatását nevezi ,gyakorlati kereszténységnek.“ E kettős tévedésben rejlik a veszedelem lígy a jelenre, mint a legközelebbi jövőre nézve. A kereszténység nem az államhoz, hanem személyekhez, külön minden élő ember leikéhez intézte szózatát. Az egyén ke- esztény kötelmeit államosítani akarni annyi, mint bábeli torony pítéséhez fogni. Ama tudat, hogy mindenki személyesen köteles felebarátját szolgálni, kell, hogy újra át meg áthassa a társadalmat, s irányadó legyen cselekvésmódjában. A hitújítással elhomályosúlt az igazság fénye. Életbe lépett a szegényadó mindennemű szoczialis jellegű következményeivel ; ez képezte azon elméleti s gyakorlati tévelyeknek csiráját, melyek a mai keresztény társadalmat alapjaiban megrázkódtatják. A szegényadó helyébe önkényt vállalt személyes tevékenységnek s áldozatkész egyének jótékonyságának kell lépnie, de nem különvált alamizsnaadás alakjában, bánéra szervezett önkénytes községi szegényápolás keretében. Istenért és felebaráti szeretetből kell adakozni és áldozni, az adományt Isten nevében köszönettel s ima kíséretében kell fogadni. Ez a keresztény alamizsna, az igazi szegényápolás. Azt hiszszük, elég világosan nyilatkoztunk s biztosak lehe- tünk holmi félreértések ellen. Nem tartozunk azokhoz, kik a mai visszás társadalmi állapotokat pusztán csak az irgalmasság cselekedetei által vélnők megszüntethetni. A hol az igazságosság kívánja, ott lépjen közbe a törvényhozás is. Nem pusztán egyeseknek, hanem még inkább az egész társadalomnak vannak kötelmei a szegények, gyengék és elhagyatottak iránt. Teljesítse az állam ebbeli kötelmeit a törvényhozás útján, de óvakodjék, hogy azt, a mi a könyörűletesség és a felebaráti szeretet feladatához tartozik, a hitközségek kebelében szervezendő magánjótékonyság kötelmeit, ne akarja szegényadó által pótolni. Ezáltal nemcsak betömné a jótékonyság forrását, hanem alapjában támadná meg az egyesek közt fennálló erkölcsi viszonyt, s maga volna okozója s előmozdítója a következményeiben beláthatatlan szoczializnms és kommunizmus túlkapásainak.
