Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
152 III. A hitújítástól a jelenkorig'. 2. A jelen és a jövő. sége, tudja már, hova forduljon, azért van az a sok egyleti és községi intézmény, mindegyik a modern gazdászat összes szabályainak megfelelő szervezettel. Aggasztó mérvben jelentkezik a valódi, tiszta, közvetlen, személyes felebaráti szeretet hiánya, pedig hát e nélkül, mely szülőanyja minden áldásthozó adománynak, álljon bár tengernyi arany rendelkezésünkre, mégsem leszünk képesek betölteni amaz űrt, mely mind nagyobb és nagyobb lesz szegény és gazdag között. A meddig egyesek légmentesen elzárják magokat mindattól, mi felebarátjokat illeti, a meddig a gazdag csak távolról nézi a szegénynek ügyét-baját, mindaddig, ha rátermett vagy kiképezett községi vagy egyleti szegényápolók karolnák is fel ügyét, vajmi kevés remény lehet arra, hogy az állapotok javulni fognak.“ A felebaráti szeretet kötelmeinek teljesítése házbelieinkkel és a hozzánk tartozókkal, u. m. családunkkal, munkásainkkal és alattvalóinkkal szemben a második feltétel a szegényápolás sikeres működésére. A mi magokat a szegényápolás alapelveit illeti, e tekintetben az alkalmatlankodó koldusnak adott pénz minden inkább, csak alamizsna nem, mert abban nem a keresztény felebaráti szeretet nyilvánul, hanem a kereszténytelen önzés, mely a terhére levő koldustól mihamarább szabadulni igyekszik. Az egyház folyton azt tanítja, hogy az alamizsnaadás és böjtölés két, egymást kiegészítő erény. A mit a gazdag a szegénynek akar adni, azt önmagától kell elvonnia, áldozatot kell hoznia az által, hogy önmagát fosztja meg valamely élvezettől, s a mit ez úton megtakarít, azt adja a szegénynek. Csak az oly adomány, mely tágabb értelemben vett böjtöléssel, saját élvezetünkről való lemondással van egybekötve, lehet keresztény értelemben vett alamizsna. Csak ily adománynyal jár benső öröm- és boldogságérzet, csak az ily alamizsna érdemel százszoros megjutalmazást úgy ezen, mint a más világon. A mai kor olyannyira elfelejtette a keresztény alamizsna fogalmát, olyannyira félreismeri azt, hogy a jótékonyságot is gyönyörrel s élvezettel kapcsolja egybe, s egymásután rendez szegény-hangversenyeket, szegény-bálokat stb., melyekben a gazdag ismét csak önmagát és saját élvezetét keresi, s mellesleg oda vet valamely csekélységet a szegénynek is. Semmivel sem külömb ennél a jótékonyság azon neme sem, mely a nyilvánosság előtt kürtölteti magát. Nincs semmi erkölcsi értéke : „elvették jutalmokat.“ ... Az ilyformán gyakorolt jótékonyság aztán az egész társadalomra rombolólag s izgatólag hat. Ha valamelyik proletár
