Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
1. § A kényszer szegényügy. 133 Ama biztos tudat, hogy a község tartozik ellátást adni, ezenkívül még a családi köteléket is meglazítja ; ne számítson senki arra, hogy a családjához tartozók segíteni fogják, kiknek pedig első sorban volna kötelességök részvétet tanúsítani saját testök és vérök iránt : egyszerűen a szegények pénztárára hivatkoznak, vagy a szegényházba küldik a segélyre szorultat. A családi erények tü- nedeznek, az anyai szeretetet és odaadást, az atyai szorgoskodást, a gyermeki ragaszkodást és önfeláldozást fagyos szívtelenség váltja fel. Az állami szegényápolás talán még többet árt a gazdagnak, mint a szegénynek. A lelki jóság és könyörületesség a legszebb és legnemesebb erények, s épen ezen erények tűnnek el mindenütt, a hol az állami szegényápolás veti közbe magát. A segélyeztetés jogának megállapítása elzárja a könyörületességnek forrását, közönyössé teszi a gazdagnak szivét felebarátja nyomora iránt. Annak tudata, hogy a törvény már úgyis gondoskodott a szegények segélyezéséről, valamint ama gondolat, hogy a befizetett községi adóban úgyis benfoglaltatik az, a mit a szegényápolás czéljaira adni kellene, a legtöbb embert visszatartja attól, hogy a szeretet műveiben önkényt is résztvegyen személyes fáradozásával vagy adományaival. Továbbá annak tudata, hogy. a szegényadót rendesen méltatlanok eltartására fordítják, mély gyűlölettel tölti el a vagyonos embert a szegény-illeték iránt, ki fáradsága és szorgalma árán szerezte azt, a mivel ahhoz járul, s igy az ellentét gazdag és szegény közt mindig nagyobb lesz, mi kölcsönös elkeseredésre vezet. „De nem is lehet csodálni, ha a szorgalmas, törekvő férfiú haraggal és keserűséggel telik el oly polgártársai iránt, kik elemién vagyonnal rendelkeztek, de aztán henyélve és vigan éltek, és mig amaz arcza verítékében forrásvizet ivott tenyeréből, azok vigan s ezt gúnyolva a korcsmában ültek és dőzsöltek s miután mindenüket elitták, fenyegetőzve s jogaikkal kérkedve özönlöttek a szegények pénztárához, vagy pedig világgá indúltak, a községre hagyván feleségeik s gyermekeik eltartását!“ Azonban a szegény is rendszerint magcsalatva érzi magát reményeiben s az igényei és a nyújtott segély közti aránytalanság elkeseredetté teszi s egészen kihozza sodrából. Szóval a szegényeknek községeik által köteles segélyeztetése minden erkölcsi viszonyt felbont az adomány adója és részese között sa szegényápolásnak legbensőbb rugóját, a felebaráti szeretet támadja meg s koldússá teszi a szegényt. Hogy a szegény és gazdag közti ellentét olyany- nyira kifejlődött, annak nagyrészben az állami szegényápolás az oka. Belátják ezt már értelmes szakférfiak és gyakorlati politikusok
