Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
1. §. A kényszer szegényügy. 123 jogot a gyár- és kézműipar számára, azonban nem szabad a munkást születési községének nyakára tolnia. A gyár- és kézműiparnak magának kell foglalkozásról gondoskodnia munkásai számára ; a jogot a munkára oly alakban, hogy a községek vállalnának érte kezességet, ezek megadni nem képesek s azért a segély bizonyos nemével pótolják, mi azonban az erkölcsökre káros következményekkel jár. A mai szegényügy ezáltal épen az elszegényedés forrásává lesz, dédelgeti s ápolja a csavargókat. Szükséges, hogy a gyármunkások és mesterlegények a mai viszonyoknak megfelelő munkarendszer keretén belül állandó s huzamos foglalkozást nyerjenek s ezáltal tijra állandósíttassanak. Azonban a gyár- és kézműipar tartozik ugyancsak sajátmaga gondoskodni ke reset képtelenné vált munkásairól is, betegség, balesetek, vagy öregségből származó tehetetlenség esetén. Ez a jövőben az özvegyek és árvák segélyezésére alapított pénztárakon kivül főleg biztosítás (betegség, baleset és aggkor elleni biztosítás) útján fog történhetni. Az eddigi törvények és javaslatok azon hibában szenvedtek, hogy a biztosítást folyton változó munkás osztálylyal szemben gyakorolták. Mindenekelőtt munkajogot kell szerezni a munkások számára, mely állandó foglalkozást és lakóhelyet biztosítson számukra s csak azután lehet a biztosítás intézményének virágzó fejlődését várni. Csak ekkor véljük elérhetőnek, hogy a munkások magok is részt vehessenek a biztosítási dijak befizetésében és kezelésében, ha mindjárt a munkaadók hozzá is járulnának a biztosítási pénztárak megalapításához. A biztosítás intézménye oly alakban, mint eddig megkiséreltetett, hogy t. i. vagy kizárólag a munkaadók fizették a részleteket, vagy hogy az állam lépett közbe, bár csak kisegítőként, puszta segélyezés vagy egyszerű alamizsna jellegét hordja magán. A munkás ennek következtében úgy tűnik fel, mint a kinek alamizsnát nyújtanak vagy mint állami nyugdíjas. Természetesen, ha nem igyekezünk mindenekelőtt szilárd alapot teremteni a munkás számára munkajog szerzése által, hogy igy állandóan képesítve legyen részt vehetni a fizetésekben és kezelésben, akkor nem marad más hátra, mint ily kétes értékű eszközöket is felhasználni. Ezen előföltétel nélkül a biztosítás intézménye époly gyanús jellegű, lealacsonyító és erkölcs- telenítő befolyással lesz a munkásosztályra, mint a községek által gyakorolt segélyezés az ő rideg, kommunista színezetével. Mihelyt a munkaügy olyképen szerveztetik, hogy az állandó foglalkozás biztosítva lesz ; mihelyt a munkásokról betegség, baleset és munkaképtelenség esetére, valamint özvegyeik- és árváikról is
