Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
98 III. A hitújítástól a jelenkorig. 1. Az egyházi szegényápolás a háznak. A kapott ócska czipőfélét, mit a nővérek szedtek össze, öreg czipészek újra megtalpalják s megfoltozzák, az öreg kosárkötők, asztalosok pedig újólag befonják a székeket náddal, kijavítják a szekrényeket, egyenes állásba hozzák a padokat. A ki csak valamely mesterséget tanult s azt még űzni képes, igénybe veszik. Azáltal, hogy foglalkozást adnak nekik, egyrészt elűzik tőlök az unalmat, másrészt alkalmat nyújtanak a közös munka jótéteményében való részvételre. Az öregasszonyok is mindent elkövetnek, hogy a konyhában, mosóházban lehetőleg segítségére legyenek a nővéreknek. A breteuil-i fasor mentében és a Picpus-úton egész sereg kertész van, kik egy főkertész vezetése alatt dolgoznak ; a mester úgy, mint legényei, egytől egyig 70—80 évesek; a házhoz tartoznak s a kerti veteményeket munkálják, melyeket aztán az ebédlőben adnak fel nekik. A vetélkedés bizonyos neme uralkodik az öregek között, hogy mindegyike megmutassa a jóakaratot, mely benne van s feltüntesse tevékenységét. Senki sem üzi-hajtja őket, semmit sem kívánnak tőlök ; de ők magok erőszakoskodnak szolgálatuk felajánlásában, hogy igy menekülhessenek az unalom elől. Azonban e szerencsétlenek közűi számtalanon minden foglalkozásra alkalmatlanok. Egész gyermekekké lettek, még. a legegyszerűbb dolgot sem képesek felfogni, alig birják kifejezni kívánságukat. Vannak ott sánták, vakok, nehézkórosak, még elmeháborodottak is, kik felügyelet alatt állanak, hogy a többiekre veszélyesekké ne váljanak; el lehet mondani, hogy itt van az emberi nyomor teljes választékában. A „kis ápoló nővérek“ nem csupán a testi nyomort enyhítik, hazaik mindmegannyi kikötői s menedékhelyei a lélek üdvének. El kell csak olvasni Du Camp Maxime leírásait s meg fogjuk Ítélhetni, mily szeretettel karolják fel e nővérek a szegény agg férfiakat s nőket, mily türelemmel viseltetnek gyengéik iránt, mily gonddal őrzik az ápolásukra bízottakat éjjel nappal, hogy ne csak éhséget ne szenvedjenek, hanem leikök benső békéjét is visszanyerjék. E házakban nagyon csendesen folyik az élet. A nővérek csak arra tartanak jogot, hogy jót tehessenek, az öregeknek pedig minden óhajuk csak arra irányúi, hogy nyugodtan halhassanak meg. Öt ház Párizsban, hol két millió lakos van, sok, ha azt tekintjük, mennyibe kerülnek ; de ha a nyomort vesszük figyelembe, melyen segíteni kellene, nagyon is kevés. Daczára Salpetriére-nek, daczára Bicetre-nek, daczára annak a 700,000 franknak, mit a közszegényápolás évenkint agg, törődött szegények házi ápolására fordít, daczára a kórházak- s menedékházaknak és menhelyeknek,
