Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
10. §. A lovagrendek és egyletek. 93 kást bérelt s egy egészen elhagyatott, világtalan asszonyt, nemsokára rá egy beteg, törődött szolgálót fogadott be szobájába s ott ápolá őket. 20 évi szolgálata alatt 600 frankot takarított meg s ezenkívül a házba munkát is elvállalt s így kereste keservesen a mindennapi kenyeret. Bizott erősen nemcsak Istenben, hanem a jó emberekben is. 1841. okt. 1-jén nagyobb lakásba költözködött s nov. 1-jén már 20 öregasszonyt fogadott be, kik minden segélytől meg voltak fosztva. Janka éjjel-nappal dolgozott ápoltjaiért, de képtelen volt annyit keresni, hogy őket eltarthatta volna. Ekkor a plébános, Le Pailleur, a st.-malo-i vikárius, ki eddig is figyelemmel kisérte szívjóságát, azt a tanácsot adta neki, hogy ő maga kéregessen kolditsasszonyai számára. Azon elgyengült asszonyok, kiket házába fogadott, úgyis mások könyörületességére voltak utalva. Megkérdezte ezektől jótevőik neveit s maga ment el hozzájok alamizsnát kérni. Fekete ruhában, karján kosárral, kopogtatott ajtórói-ajtóra s kéregetett szegényei számára, kik magok már képtelenek voltak járni. Az élelmiszereket hazavitte; a kik még mozogni tudtak, segítettek azokat elkészíteni s szétosztani. Ha a szegények már mind ettek, akkor evett Janka is, ha maradt valami. Nem vetett meg semmit, akár kenyérdarabka, akár sajthéj, akár viselt ruha vagy lyukas czipő volt is az. Mindent a legjobban tudott értékesíteni szegényei számára. Janka önfeláldozó odaadása által indíttatva, több jótékony lélek St.-Servan- és St.-Malo-ból összeállóit s 1842. okt. havában egy tágas kórházat vásároltak s ő neki ajándékozták. 1845-ben a Montijon-féle alapítványból a 3000 frank erénydíjat nyerte el. Már korábban több jámbor leány csatlakozott hozzája, így Aubert Fanchon, Tredaniel Virginia és Jamet Mária Katalin, kik kolostori rendszabály-félét léptettek életbe. Az egész napot munka és ima közt osztották meg, úgy hogy egy perez sem maradt üresen. A rendes életmód fokozta erejöket. Tapasztalni lehetett ezt e kis, négy szegény leány alkotta társaságnál, kiknek nem volt semmi egyéb támaszuk, semmi egyéb oltalmok, mint Istenbe vetett bizalmuk. Lelki igazgatójok az említett Le Pailleur vikárius volt. Két főelvet állapított meg. Első sorban, hogy az intézet ne vágyódjék sem hagyatékok, sem állandó jövedelmek után, hanem tisztán csak alamizsnára, napi alamizsnára támaszkodjék. Miteszünk majd holnap? Kern tudjuk. Isten meg fog hallgatni, ha a mindennapi kenyérért kérjük, s megadaudja azt jószivü emberek keze által. Erre bízták magokat s nem is csalatkoztak. Ezen Istenbe
