Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604

1 §. A politikai és társadalmi állapotok.

47

kik a szabadságot nem a gonoszság palástjául használjátok, hanem mint Isten szolgái,“ „nem a büntetésért, hanem lelkiismeretből.* *) A fejedelemben az emberi rend fejét látta a keresztény, az ő ura azonban Isten volt; ha Isten iránti kötelességét az emberi rend követelményei megtámadták, akkor alázatos méltósággal emelkedett fel a keresztény, hogy függetlenségéről a zsarnoksággal szemben bizonyságot tegyen, így vivták ki a keresztények szabadságukat — mint Minutius Felix dicsekszik — a királyok és fejedelmekkel szemben. Origenes pedig Celsussal szemben -) megjegyzi : „Mi nem tartozunk azokhoz, kik azt mondják, hogy minden, a mi

a földön van, a királynak adatott, hogy mindenünk ő tőle vagyon___

Mi megvetjük az emberek kegyét, ha azt gyilkosság, gyalázatosság, az Isten elleni engedetlenség, rabszolgai megalázás és elvetemedett hízelgés által kell megszerezni. Nemes emberek előtt semmi sem méltatlanabb !“

A keresztények lelkiismeretszabadsága hadat üzent a mindenható államnak, melynek feje Istennek képzelé magát s Istenként tiszteltetett. A pogány állam felismerte, hogy alapjaiban támadták meg. — Háromszázados üldözés következett erre a kereszté- nyék ellen, mely kegyetlenségre nézve meghalad minden fogalmat. A vadállatok és a hóhér kardja mellett a keresztények üldözésére különös kínzóeszközöket találtak fel és alkalmaztak, minők voltak : az ólomgolyós ostorok, a szorítóláncz, kínpad * 3), máglya.

Ekkor történt azon ritka dolog, hogy a mindenható állam oly ellenség ellen dühöngött a legkegyetlenebb kínzóeszközökkel, ki a védelmet meg sem kisérlé. Nem mintha a keresztényekben hiányzott volna talán a bátorság vagy az erő. A katona halála könnyebb, mint a vértanúé. Keresztényekben, kik a vértanűság erélyével birtak, a katona bátorsága sem hiányzott. Számuk sem volt oly csekély, hogy élet-halálharczba nem bocsátkozhattak volna, még pedig a siker reményével. „Egy tartomány keresztényei“ kiáltá oda Tertullian a császárnak „számosabbak, mint hadaid összevéve.“ A keresztények szűz fiainak nem kellett a garázda pogánvokkal való mérkőzéstől félniök.

De a keresztények nem fogtak fegyvert. Úgy tettek az üldözések idejében, mint az Üdvözítő az Olajfák hegyén, ki magát foglyul vinni, megkötözni és a halálra hurczolni engedé, a nélkül, hogy száját felnyitotta volna. A keresztényeknek, hogy Jézus Kriszi) I. Péter II, 13. Rom. XIII, 5.

3) Plumbatae, nervus, equuleus.-') VIII, 67.