Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
40 I. A keresztény ókor. 1. Az apostolok korszaka. rabszolgáiban tisztelje és szeresse a halhatatlan lelket. Az egyházban csak a halhatatlan lélek megmentése forgott szóban s nem volt tekintet a személyre. Ezzel a pogány ókor rettenetes ostora, a régiek értelmében vett rabszolgaság, mely a rabszolgát csapán tárgynak tekintvén, emberi méltóságától és személyiségétől fosztá meg, keresztények között lehetetlenné tétetett. Sem az apostolok, sem utódaik nem törekedtek a rabszolgaságnak erőszakos úton, külső eszközökkel való eltávolítására. A keresztény alapelveknek nyugodtan és lassanként kellett a szellemeket meghódítaniok, más nézeteket hinteniük ; a keresztény eszmék fokozatos változásnak vetették alapját. A rabszolgaság megszüntetésére — mielőtt e szellemi folyamat he lett volna fejezve — gondolni sem lehetett, mivel a római birodalom társadalmi és gazdasági tekintetben rajta alapúit, mert oly nélkülözhetetlennek látszék, hogy pogány ember rabszolgák nélkül a világot gondolni sem tudta. Külső eszközök vagy épen erőszak alkalmazása legfeljebb társadalmi harczokat eredményeztek volna, az emberiségnek maradandó haszna nélkül, mert hiszen hiányoztak az ujjáalakitás- koz a szükséges elemek. A külső eszközöket sz. Pál határozottan visszautasítja. E szózatot: „Nincsenek többé szabadok és rabszolgák, hanem m indn y áj an egy közösséget képeznek Krisztusban“ nem egy rabszolga úgy értelmezhette volna, hogy elérkezett amaz időpont, melyben a rabszolga bilincseinek leoldását és a birtokok egyenlő felosztását követelheti. Későbbi időkben is a rabszolgák imitt-amott kérték a községeket, hogy váltsák meg őket, de sz. Ignácz ezen kívánságot, mint jogosulatlant, visszautasította.1) Sz. Pál tartózkodott az ilyen szélsőségektől, mert azt tanítá, hogy kiki azon hivatásban maradjon, a melyben hivatott.*) Sz. Pál szerint a valódi szabadság inkább az önzés legyőzésében és nem abban áll, hogy minden külső kötelék megszűnjék, a rabszolgák is inkább az előbbi, mint az utóbbi szabadságra törekedjenek. Sz. Pál látszólag helyesli ugyan a rabszolgaságot, de azért tanításában van olyasmi, a mi határozottan kárhoztatja annak pogány felfogását. Legnagyobb ellensége volt azon gondolkodás- módnak, a mely a rabszolgát nem csak társadalmi állását, hanem emberi természetét illetőleg is a szabad alá helyezte, benne jogfosztott tárgynál egyebet nem látott. A szabad és a rabszolga ugyanazon emberi jogokkal, ugyanazen méltósággal, eredettel és !) Ep. ad Polyc. c. 4. o I. Cor. VII, 20.
