Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604

2 §. Az egyh. szegényápolás további fejlődése a pog. kér. községekben. 39

hitközség ezen — a jeruzsálemi anyaegyház számára gyűjtött — szeretetadományainak utolsó alapja s főindító oka maga az Isten, ki szegény lett, hogy a szegényeket gazdagokká tegye ! Ezen gyűjtés a legtisztább alakban mutatá tehát az ifjú kereszténység erejét s az ifjú községek keresztény érzületének bensőségét és hatalmát. A szeretet, az alamizsna töltötte be legelőbb a zsidó és pogány-keresztények között tátongó űrt, mely lehetetlenné látszék tenni a benső egyesülést és közösséget ; a szeretet volt az, mely a látszólag engesztelhetetlen ellentétet enyhité, ha nem győzé is le azonnal. Egyszerűbben s nagyszerűbben, tisztábban s tökéletesebben nem mehetett végbe az egyházban az ellentétek összeolvadása, mint a hogy ez végbe ment, mely a legnagyobb és a legtávolabbi ellentéteket egvesíté.') Sz. Pál felismerte, hogy minő nagy jelentősége van ezen gyűjtésnek a pogány-keresztény és zsidó-keresztény elemek kiengesztelésében, iparkodott tehát nagyszerűvé tenni. Czélja elérésére különféle intézkedéseket tett. Minden hivőnek félre kellett tenni vasárnap keresetéből, nyereségéből vagy vagyonából valamit, hogy igy az alamizsna az apostol megérkezésekor már készen álljon. Sz. Pál köztudomásra hozta, hogy a gyűjteményt nem egyedül, hanem a község hites embereinek jelenlétében veszi át, hogy se Isten, se ember előtt ne érje gyanú vagy vád.8)

A keresztények szeretete nem szorítkozott csupán a hitközségek tagjaira, habár az Isten országába tartozók, mint hitsor- sosok első sorban jöttek tekintetbe.3) A keresztény alamizsnából a zsidók és pogányok, sőt maguk az üldözők és ellenségek is kaptak segélyt. Szivrehatóan figyelmeztet sz. Pál a rómaiakhoz és a thessaloniaíaklioz irt első levelében, hogy a keresztények senkit se zárjanak ki szeretetükből, mindenkivel békében éljenek, jót tegyenek és senkin bosszút ne álljanak. „Enyém a bosszú“, mondja az Űr. Ugyanezt a tant kötötte sz. Péter apostol is a hívők lelkére.4)

Azokról is meg kell még emlékeznünk, kik legszegényebbek voltak a szegények között : a rabszolgákról. Ezekre a szegényápolás nem terjeszkedett ki, mert uraik kötelessége volt őket fentartani. A kereszténység azonban az által vonta e szerencsétleneket jótékonysága körébe, hogy az embereknek Isten előtti egyenlőségét tanítá és az úrnak kötelességévé tévé, hogy

') Baumgarten, Apostelgeschichte II, 136. 1.-’) I. Cor. XVI, 1-2, II, Cor. VIII, 20.

a) Gal VI, 10.

4) Rom. XII, 14—20. I Tliess. V, 15. I. Péter III, 9-18.