Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Bevezetés
Bevezetés. 19 jesen lemondjon, de azoktól igen, kiket apostolkodás czéljából különös tökéletességre hívott meg. „Ha tökéletes akarsz lenni, akkor menj, add el a mid vagyon, és oszd a szegényeknek, és kincsed leszen mennyben; azután jöj és kövess engem“. Ezrek és milliók követték Üdvözítőnk eme tanácsát, és hősies elhatározásuk mindig nagy haszonnal járt a keresztény társadalomra. Isten a nagy többségtől nem követeli az erény hősies gyakorlatát, de követeli ama lemondást, mely a kötelesség teljesítésében („tartsd meg a parancsolatokat“) már benfoglaltatik. De még eme lemondásra is a hősiesség példái által kell a nagy tömeget képessé tenni, mire Isten ama választott lelkeket szemléié ki, kik a tökéletességre hivatvák. Ezen önkényt választott szegénységen alapszik a szerzetes élet jogosultsága és szükségessége. Ily módon ki van jelelve azon szerep is, melyet Krisztus a vagyonnak és a tulajdonnak Isten országában szánt. Az emberi társadalom socialis és gazdasági életében évszázadok folyamán két eszmének harcza észlelhető : egyrészt a feltétlen tulajdoné, másrészt a vagyonközösségé. A feltétlen tulajdont semmiféle tekintettel nem törődő természete arra hatalmazza fel, hogy felebarátja szükségét saját gazdagodására zsákmányolja ki ; ez érvényesült az egész ókorban. Már az emberiség történetének kezdetén a gazdagság (héberül Kain) diadalmaskodott a szegénység (Ábel) felett.1) A testvéri szeretetet megölte az önzés. Ezen a tulajdon használatában történt kihágások keltették a com- munista mozgalmakat, a melyek a tulajdonban látták minden bajnak kútforrását, s a vagyonközösségtől várták az emberi nem üdvösségét. A zsidóknál a tulajdonnak pusztító ereje korszakonként korlátoztatott, mivel az örvendetes évben az eredeti birtokviszonyok helyreállítását a törvény parancsolta. A kereszténység a tulajdonjog és vagyonközösség közt fenforgó ellentétet egy harmadik, magasabb fogalommal egyenlítő ki. A felebaráti szeretet a birtokhoz való kizárólagos jogot meghagyta, másrészt azonban követelte, hogy a tulajdon minden felebarát, az egész keresztény közösség javára fordíttassék. A tulajdon megmaradt, de nem volt többé erőszakos és kizsákmányoló jellege, hanem mindenkinek javára szolgált. A tulajdon, keresztény felfogás szerint, személyes birtok, a vagyonközösséget tehát kizárja ; de nem válik oly ártalmassá, mint a feltétlen tulajdon, a mennyiben a testvéri szeretet a felebarátnak ') V. ö. Suche, Geschichte des Communismus 339. 1. 2*
