Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Bevezetés
14 Bevezetés. resztény társadalmat. Az Ur minden tanítványának leikébe be volt vésve a közös eredet, s az Istenhez irányuló végczél tudata, mindnyáját egy kötelék fűzte össze. Mindenki becsülte és szerette felebarátjában a halhatatlan lelket, eme végtelen értékű kincset, Isten képét és hasonmását. Mindenkiben megvan ezen isteni kincs, a rabszolgában is ; a szegényben, a proletárban és a bélpoklosban, az eltaszitott nőben és kitett gyermekben ép úgy, mint a római császárban, ki bíbort visel és aranyágyon nyugszik.1) A humanis musnak oly fogalma vert gyökeret, a mely a pogányokból egészen kiveszett, a zsidóságban pedig nagyon elhomályosodott. Jézus Krisztus az üdvözités munkájában kiváló helyet szánt a szegénységnek. A szegény, ki a pogány ókorban megvetés és gúny tárgya, nyomorúság és keserves Ínség áldozata volt, a Megváltó tana által nem csak emberi méltóságát nyerte vissza, hanem elsőbbségben is részesült a keresztény társadalomban.*) Gyámoltalansága különös figyelmet parancsolt. A Jézus Krisztus által hirdetett evangélium örvendetes híradás volt a szegényeknek. Midőn Üdvözítőnk az őt követő sokaságot először tanítá, első szava ez volt : „Boldogok a lelkiszegények.“ Ha a gazdag Isten országának részese akar lenni, gazdagságának közepette önmegtagadást kell gyakorolnia, le kell mondania a gyönyörökről és javainak mérték felett való élvezetéről, ö n- kénytesen r észtven nie a szegény életben. Ez a jelentése e szónak : lelkiszegény. Nem minden szegény mondható azért boldognak, hanem csak az, ki sorsával meg van elégedve, Istenben bizik és nem sóvárog gazdagság és vagyon után. Nem minden gazdagot foszt meg vagyona a mennyországtól, hanem csak azt, kinek bizodalma javaiban van, szive pedig a pénzhez és vagyonhoz tapad. A gazdag ép úgy lehet lelkiszegény, mint a szegény, ha a gyönyörökről, gazdagságának mérték felett való használatáról lemond és azt Isten akarata szerint nem fordítja egyoldalúlag maga számára, hanem mindazok javára, kik rászorúlnak. Nem gazdagság hiánya vagy annak birása teszi a „lelkiszegénységet,“ nem ez az ismertető jele, hanem azon állással való megelégedés, melyet az ember elfoglal, a gazdagság élvezetéről való lemondás és a vagyonnak hű és Isten akarata szerinti felhasználása. Jézus Krisztus példájával inkább mint szavával megmutatta, *) V. ö. Suetön. in C. Caligul. 42. 2) V. ö. Bossuet, Sermon sur l’eminente dignité des pauvres.
