Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig
424 II. A középkor. 3. A Hokenstaufoktól a hitújításig. Az egyházi birtokok összehalruozása ellen is hoztak rendeleteket. A magasabb állású praelatusok ellen természetesen mit sem vihettek ki, mert ezek Rómából mindig kaptak felmentést s igy a pápai tekintélyre támaszkodhattak, de az alsó papságnak eltiltották, hogy egyszerre több egyházi javadalmat birjon. Ha mégis megtörtént, hogy egy helyettesitő (vicarius) több egyház élén állott, ez esetben csak azon egyház jövedelmeit élvezhette, melynek területén székelt ; a többinek jövedelme pedig két részre osztatott, melyből egy rész az egyháznak jutott, a másik felét részben a szegényápolás czéljaira fordították, részben a főesperesnek adták.1) Még más pontban is összeütközésbe jött az angol papság a római szentszék gyakorlatával. „Angolország ugyanis főleg III. Inczétől kezdve a római szentszéket nagy anyagi támogatásban részesítette, a miért ott soha ki nem apadó pénzforrásnak tartották.“2) A péterfillér vagy romescott, melyet kezdetben a Rómába utazó angolszászok szállóhelyének fentartására adtak, már régóta a szentszéknek fizetendő adóvá változott. Ezen engedményt egyes pápai követek főkép a 13. században a legnagyobb zsarolásokra használták fel.3) Az angol egyházat annyira kifosztották, hogy a canterbury-i egyházmegye papsága 1269-iki feliratában kénytelen volt kinyilvánítani, hogy sok plébános már nem tudja miből éljen, mindenükből kifosztották őket.4) Ez által az angol szegényápolás a bukás szélére került, mert honnan vették volna a szükséges eszközöket, midőn az egyházi vagyon már a lelkészek fentartására sem volt elégséges? Azért az angol papság mindenhol ellenzéket alkotott, s a püspöki kar az 1246-iki londoni zsinaton kinyilvá- * *) *) Cone, generale Londinum. 1268, can. 9. Wilkinsnél II, 6. Synod. Exo- niensis 1287, c. 19. Wilkinsnél II, 143. *) Höfler, Kaiser Friedrich II. 238. 1. :i; Paris Máté adatai szerint évenként roppant összegek vándoroltak Olaszországba, melyek évi összege a király jövedelmét túlhaladta s 60,000 márkánál többre rúgott. Italici percipientes in Anglia LX. mill, marcarum et eo amplios annnatim (aliis perceptionibus et exactionibus exceptis) plus emolumenti meri redditus de regno reportant quam ipse rex. Höfler i. h. 240. 1. V. ö. Wilkins II, 469. Az 1245-iki lyoni egyetemes zsinaton az angol követ felolvasta nemzetének a pápához intézett feliratát, mely szerint maguk a beerőszakolt olasz papok nem kevesebb, mint 60,000 márka ezüstöt húztak évenként Angliából. Hefele, Conc. Geschichte V, 902. és 999. 1. Némely angol egyháznál öt olasz is volt, a kik többnyire a legzsirosabb javadalmakat élvezték s még az ország nyelvét sem értették. L. Hefele, Die Lage des Clerus im Mittelalter czimü a Tübing. Theol. Q.-Schrift. 1868. 99.1. megjelent czikkét. V. ö. Möhler-Gams i. h. II 502. 1. *) Wilkins II, 19.
