Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig
414 II. A középkor. 2. A Karolingektől a Hohenstaufokig. férfiút kötelezett ; a csavargás és a koldulás a legszigorúbban el volt tiltva. Mindenki köteles volt meghatározott idő alatt valamely község és hatóság kötelékébe lépni. Ki fél hónapon keresztül folyton csavargóit, azt birsággal sújtották, s a ki félhónapon keresztül vagy tovább is koldult, ha egészséges, erőteljes és munkabíró volt is, az hajléktalan s földönfutóvá lett. Ha valaki ily földönfutónak ételt vagy nyughelyét adott, maga is azzá lett.1) A csavargó koldus nem birt semminemű joggal, mindenki elvehette tőle azt, a mije volt; nem örökölhetett sem ő, sem gyermekei.'2) A családtagokat s az örökösödési joggal biró rokonokat kötelező eltartási parancshoz, mely Izlandban szigorúbb megvalósítást nyert, mint bármely más országban, kiegészítőleg hozzájárni azon segély, melyet a község nyújtott. Minden reppben (falit) ugyanis kiválasztották a legértelmesebb öt férfiút, ezekre bízták a szegények gondozását és a szegényügy kezelését. „Feladatuk volt a henyélőket munkára kényszeríteni, a község tagjai által a szűkölködők segélyezésére fizetett tizedet, az alamizsnákat és a böjti napokon nyújtott adományokat szétosztani. Tartottak rendes községi gyűléseket, ezek mellett rendkívülieket is.“ Ezen községi gyűléseken a község minden tagjának meg kellett jelennie, mert ezek mindegyikében a szegényeknek adandó tizedek s más adók lettek megállapítva, valamint a befolyt összegek a szegények között kiosztattak.8) Egyszersmind a községi tagok lakhelyváltoztatását, szegények elhalálozását, segélyezésre szoruló gyermekek bejelentését és sok más, a szegényápolásba vágó kérdést e gyűléseken intéztek el s vitattak meg. A munkára képtelen szegényt az egész község akarata bízta a rokonok támogatására, ha pedig a szükséget szenvedőnek nem voltak rokonai, akkor sorra járt a községben, minden háztulajdonos köteles volt a repp öt férfia által kijelölt sorrend szerint bizonyos időn keresztül lakással és élelemmel ellátni.4 5) Valamint a germán országokban, úgy Skandináviában is a tized egy része a szegényápolás czéljaira szolgált. A tized jövedelmét négy részre osztották, s úgy mint máshol : első része a püspök, második a lelkészkedő papság, a harmadik a templomok, a negyedik szegényápolás javára esett.6 *) i) U. o. 134. 1. 2) U. o. 136. 1. 3) U. o. 148. 1. *) U. o. 150. 1. 5) V. ö. Petur Petrusson érdekes értekezésével, Commentatio de iure ecclesiarum in Islandia ante et post reformationem. Havniae 1844. O szerinte a tized 1096-ban hozatott be Islandba (34. 1.) s a negyedeiét kezdettől fogva alkalmazták s mai napig gyakorolják : in Islandia decimae in quatuor partes adhuc dividuntur. (361.) V. ö. Maurer i. h. II, 468; Michelsen i. h. 170. 1.
