Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig
412 II. A középkor. 2. A Karolingektöl a Hohenstanfokig. országokban nem bírta oly módon átváltoztatni a jogrendszert, mint Európa többi országaiban, s azért a szegényápolás sem lett soha egyházi intézménynyé. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a hierarchia, az összes papságnak állása kezdve a püspöktől a legutolsó falusi plébánosig anyagi tekintetben igen bizonytalan volt, s hogy sokkal inkább függött az ország hatalmasaitól, mintsem hogy maga szervező és teremtő szerepre vállalkozhatott volna ; 1) oka volt ennek másrészt azon körülmény is, hogy a papság az északi törzsek megtérítésekor azok között már szervezett jogrendre s kész szegényápolásra talált. Itt nem kellett zavart viszonyokat rendezni, miként Európa többi részeiben a népvándorlás pusztításai után. Már a kereszténység behozatala előtt is ismerték ezen országok a szegényápolást, melyet a zordon észak természete és tulajdonsága tett szükségessé. A szigorú éghajlat, az ország fekvése, a talaj terméketlensége mellett, miknek következtében a népesség a halászatra és hajózásra, eme felette kétes eredményű és sok szerencsétlenséggel egybekötött keresetágakra volt utalva, már a legrégibb időkben nagyon szükségesnek mutatkozott a rendezett szegényápolás. Izlandnak legrégibb fenmaradt törvénykönyvei a Gr ág ás a 12. század elejéről és a Jón-könyv 1280-ból kimerítően foglalkoznak (főleg a Grágás) a szegények viszonyainak rendezésével. Kétségtelen, hogy a szegényápolás azon alakulására, melylyel e könyvekben találkozunk, keresztény eszmék irányadó befolyást gyakoroltak. Az északiak szegényápolása azon két keresztény elven alapult, mely szerint mindenki tartozik családját ellátni, továbbá mindenki köteles életfentartásáról munka által gondoskodni. E két eszme a skandináv szegényápolásban sajátszerű kifejezést nyert. A skandinávok szegényápolásában irányadóul azon alapelv szolgált, hogy az eltartásról szóló kötelességet felette sok családtagra kiterjesztették, különösen pedig azokra, a kik örökölhettek egymástól. »Rendeljük olvasható a Grágásban, hogy az országban minden ember gondoskodjék övéiről. Egyebek előtt mindenki először anyjáról tartozik gondoskodni ; ha többre képes, akkor tartsa el atyját is ; ha még többre képes, akkor gyermekeit is ; s ha még ennél is többre képes, akkor testvéreit is. Ha ezen kívül még többre lenne képes, akkor tartsa el azokat, kiket felszabadított s mindazokat, kiktől jogosítva van örökölni s a kiket örökösödési szerződés folytán elvállalt. Ha annyi vagyona nincs, hogy szüleit eltarthatná, *) *) Maurer II. 458. 1. s kv.
