Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig

201

kedést, melyek nem ritkán arra használtattak, hogy egyszerű emberektől pénzt csaljanak ki.1) Hogy ezen panaszok, bár talán kissé túlzottak voltak, de mégis birtak alappal, bizonyítják egyes zsinati határozatok, melyek hasonló visszás állapotokat ostoroznak/) A mainzi zsinat (813) világosan megtiltja az oly hagyatékok elfogadását, melyek által mások örökségüktől megfosztatnak s koldusbotra vagy lopásra utaltatnak8.)

4. §. Az egyházi vagyon mint szegén y alap; a negyedelés.

Az egyházi vagyont a Karolingek törvényei is rendesen a szegények vagyonának (patrimonium pauperum) nevezik és a papoknak meghagyják, hogy ne tekintsék magukat a nekik kijelölt részek tulajdonosaiííl s ne bánjanak ezekkel kényük-kedvük szerint. Sőt Nagy Károly határozottan ragaszkodott a régi hagyományhoz, mely szerint a szegényápolás is rendeltetése az egyházi vagyonnak.* 2 3 4 *)

De az egyházi vagyonnak többféle czélokra kellett szolgálnia, a miért a Karolingek törvényei az egész frank birodalom területén a rómaiak negyedelését állandósították, mely szerint az első rész a püspöknek, a második a papságnak, a harmadik a szegényeknek, a negyedik az egyházépítkezési tömegnek jutott.6) Nagy Károly azon kötelességet, mely szerint az összes egyházi vagyonnak (tized, oblatiók, fekvő birtokok) negyedrészét a szegényeknek kellett adni, a székesegyházakra szorította, melyek rendszerint bőven voltak ellátva.6) A falusi egyházak csak kevés földbirtokkal rendelkeztek, melynek jövedelme jelentéktelen volt, a miért Károly ezeknél csak a tizedből követelt negyedrészt a szegények számára.7) Egy 801-ből származó rendelet szerint a

4. §. Az egyházi vagyon mint szegényalap ; a negyedelés.

4) Capitulare duplex anno 811, c. 5—7.

2) V. ö. Hefele, Conciliengeschichte IV, 26. Capit. Aquisgran. 811, c. 10. L. Pertz, Leg. I, 167.

3) Conc. Mogunt. c. 6

4) Bizonyítékok Launoi-nál i. h. 585. 591. 1. stb. Gyönyörűen fejezi ezt ki Tello, churi püspök (758—773), végrendeletében: ego indignus Tello vocatus episcopus non mea Christo tribuo sed sua ipso tribuente reddo. Eichhorn i. h. 4 1.

5) Launoi i. h. 573. 1.

e) Launoi i. h. 573 1. : quod in unaquaque ecclesia cui episcopus praeest quatuor tam de redditibus quam de oblationibus fidelium fieri debeant portiones, ut una sit episcopi, alia clericorum, alia pauperum et quarta fabricis ecclesiasticis applicetur.

7) Capitulare de presbyteris c. 4. Pertznél, Leg. I, 161.