Moulart Nándor J.: Az egyház és az állam. A két hatalom eredete - egymáshoz való viszonya, jogai és hatásköre. 2. kötet, 48. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1884, 1885)
Harmadik könyv. A két hatalom mindegyikének kizárólagos jogairól. - Egyházi, polgári és vegyes természetű ügyek
115 MOUÏiAHT, AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM. •érez ; mert hiszen ezen gonosztett két nagy bűnt zár magába : embergyilkolást és öngyilkosságot. Erre vonatkozólag azonban egy észrevételt kell tennünk. Gousset bibornok azt állitja, hogy az egyházi temetésnek a párbajozóktól való megtagadására vonatkozó elvek és kitételek szigorát nálunk a szokás enyhítette; „ha a párbajozó — úgymond — a haláldöféstől találva, papot vagy a vallás segítségét óhajtaná, és ha e tény több tanútól bizonyittatnék, azt véljük, meg lehet neki engedni az egyházi temetést. A nevezett esetben a megtagadás, habár kánonilag helyes lenne is, nem volna igazolt.“ x) Bármint álljon is a dolog, egyebek közt itt is a papság nagy türelmének példájával találkozunk. Mindenki tudja és a tények tanúsítják, hogy a papság mindig hajlandó az elnézésre olyannyira, hogy e miatt — saját tudomásunk szerint — nem egyszer szemrehányásokkal illették. Igaz, hogy ez elnézés néha látszólag túlmegy a határon, de mielőtt eljárása fölött ítéletet mondanánk, meg kell gondolnunk, hogy e tárgyban a kételyek, a jogi vagy a té n y- álladók körül felmerülő kételyek, hacsak némi alap - pal bírnak is, az elhalt előnyére magyarázandók. A kánonjog egyik alapelve ez. Végezetül foglaljuk össze röviden a mondottakat. Az egyház gyermekei számára temetőket — nem sírokat, hanem elkülönített temetőket — kíván, a melyek sajátját képezik. Akarja, hogy ezen temetők beszenteltessenek, hogy a beszentelés által sz. dolgokká, vallási dolgokká legyenek ; akarja, hogy ezen sajátját képező beszentelt temetőkben csak azok temettethessenek el, a kik az egyházi közösségben haltak meg. E három pont mindjárt kezdetben felvétetett az egyházi törvényhozásba és onnan soha el nem hagyatott, s így azok a keresztény társadalomra nézve ősrégi, egyetemes, állandó hagyományt képeznek. l l) Theol. moral. II. köt. 302. 1. Brüssel 1853. 8*
