Moulart Nándor J.: Az egyház és az állam. A két hatalom eredete - egymáshoz való viszonya, jogai és hatásköre. 1. kötet, 47. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1884)
Első könyv. A két társadalomról, a két hatalom sajátlagos eredetéről és szervezetéről - Második rész. Az állam
66 MUNKÁLATOK 47. ÉVFOLYAM. tették, szabad-e a császárnak adót fizetni. Azonban nem biztos, vájjon galilaei dudás általában a világi hatalomról akarta-e érteni ; talán azt akarta mondani, hogy a zsidók kormányformájuk különös alakja miatt, mely lényegében theokratikus volt, nem kötelezhetők arra, hogy pogány fejedelemnek engedelmeskedjenek, vagy neki adót fizessenek. II. A gnostikusok. — Hasonló tant terjesztettek a kereszténység első évei óta keletkezett eretnekek, különösen a gnostikusok. Ezek minden emberi hatalmat, minden világi elöljáróságot megvetettek, mert azok szerintök a rossz szellem vagy az ördögnek müvei; azért azt állitották, hogy a keresztények az embereknek adott szabadságnál fogva, melyet Krisztus hozott e világra, teljesen fel vannak mentve az engedelmesség alól a hitetlen világi hatalommal szemben. E szerencsétlen tévely ellen nagy erélylyel küzdöttek sz. Péter, ') sz. Pál, 1 2) sz. Judás 3) a szentirásban foglalt leveleikben. Ezek nyomdokain haladtak az első századok atyái és egyház- irói ; azért, mig egyrészről ez eretnekek káromló tana ellen küzdöttek, másrészről a pogányok vádjait is megczáfolták, kik kapva kaptak az alkalmon, hogy a keresztény vallást gyülöltté tegyék, mint ezt láthatjuk Athenagoras, sz. Justin, Alex. Kelemen, Tertullián védő irataiban és különösen sz. Irén müveiben. 4) Sokkal későbbi időkben a beguardok, Wicleff, Hús János, az anabaptisták terjesztették ezt a tant, és napjainkban bizonyos socialisták, kik rajongó emberek és minden törvényes hatalom ellenségei, s kik nemcsak a hitetlenek, hanem a keresztények közt is találkoznak. ni. A rationalisták —• észelviek. - A jelenlegi észelviek éppenséggel nem akarják tagadni a politikai hatalom törvényességét ; a valóságban azonban megfosztják minden erkölcsi értékétől. Azt tanitják, hogy a hatalom az embertől, nem pedig Istentől származik; s szerintök e körülmény na1) II. Pét. 2. 10. 2) Kőm. 13. 3) Jud. 5. 8. 4) Adv. haer. lib. V cap. 24. col. 1186. ed. Migne.