Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
A KERESZTÉNYSÉGTŐL VALÓ ELPÁRT. A LIB. PROTEST .-BAN, 51 a különböző események egy nagy, jól rendezett s összhangzatos egészet tüntessenek elő. De sőt ily módon még tanítónknak sem ismerhetjük el, mintán nem tudjuk bizonyosan, bőgj' mit tanított, s nem tarthatjuk példányképünknek, mert ez csak oly személy lehet, a kinek jelleme szorosan körvonalozva van s annak tiszta és biztos kinyomatát viseli magán. A rationalisztikus kritika Jézus életéből minden életteljes vonást kitörölt és azokat szóvirágokkal helyettesité: egy pillantás teljesen elégséges arra, hogy e szóhalmazban a realitás hiányát és a keresztényiesen hangzó beszédmódban az üres gondolatot felfedezzük. «Tenus sono et strepitu linquae ceterum cor inane veri,» moudá már sz. Ágoston.1 Mi is egyéb, midőn Lang H.,2 miután iskoláját, mely végre valahára újból felfedezte a kereszténységet, jól kidícsérte, azok ellenében, a kik keresztény év iinnepies gondolata és a liberális Protestantismus világnézlete között levő örvényt vázolták volt, győzelemittasan ily kérdésre fakad : « Miért ne örüljünk most újra, hogy keresztényeknek neveztetünk? Ki akadályozhatna meg minket, hogy az első keresztényekkel ne mondjuk: Te vagy Isten Krisztusa (Fölkentje), Isten fia, a kihez fölemelkedni óhajtunk, hogy Isten fiaivá, Isten gyermekeivé legyünk ? Valljon nem ülhetjük-e meg mi többé a karácsonyt ? Talán azért nem, mert már tudjuk, hogy az evangéliumi karácsonyi elbeszélések nem egyebek a Krisztus által lángra gyújtott jámbor kedély illatos virágainál, melyek a nyomasztó és aggodalomteljes helyzetekben leledző világnak ama megváltás utáni forró vágyát övezik körül, amely megváltásban az Isten gyermekség-vallásában részesül? Nem ünnepelhetjük-e meg mi is a nagy pénteket, ámbár nem hiszünk, egy Isten halálában aki azért jött a földre, hogy saját haragját, saját vérével megengesztelje? De hiszen Jézus sohasem tanított ilyesmit, és az Isten országának czéljaira való személyes önfeláldozás, a mely a keresztény időszak kezdetén Jézus halálában oly ragyogóan fénylett, mint a világ üdve, mint az emberi társadalom legfőbb törvénye, mindenesetre megérdemli, hogy örökké tisztel- tessék. Nem ünnepelhetjük-e meg a husvétet, mert nem hisz’ Confess. III. 4. — - F. i. ni.
