Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
MUNKÁLATOK 46. ÉVI’, 52 szűk, hogy egy holt tetem uj életre édredtV Hiszen Pál és az első keresztények szintén nem hitték (!) Mi azon hittel, a melyre minket a tudományos búvárkodások vezettek, hogy t. i. Jézus, miután testét és vérét, a melyek Isten országába soha be nem mehetnek, levetette, a halál sötétéből a szellem világos egébe emelkedett fel, s ezen szellemvilágból jelent meg övéinek s vezeti őket egész az utolsó napig —• mi mondom, azon hittel sokkal közelebb állunk az igazsághoz s az eredeti keresztény meggyőződéshez, mint ha az egyházzal azt hiszszük, hogy a test csudásan föltámadt. Ámbár mi azon érzékies burkolatot, a melyben ezen hitnek, az antik világnézethez alkalmazkodva, meg kellett jelennie, értjük az érzéki poklot és érzéki meny országot, mint külön helyiségeket) elvetettük, mégis a lényegben megegyezünk velük, s csak most ünnepeljük igazán a lelki husvétet.» Es egy másik,1 a ki a Holtzmann és Schwarz K. által már használt hasonlatot az «aranyalapra festett, sz. képről,» a melyet nem tisztelhetünk többé, újból nagy gondolatszegénységgel fóleleveniti, hozzá teszi: «Krisztus megvallása és a róla alakított képzet megváltozott és meg kellett változnia, ellenben az, a mit ki kellett volna fejeznie, változatlan volt és maradt nemzedékről nemzedékre. És így nem szabad ama mostani meggyőződésünknek is sem jogos voltát kétségbe vonni, sem ama kötelem alól föloldatni, hogy maga részéről, maga alakítsa és találja meg ész- és fogalomszerü kifejezését azon benyomásnak, a melyet rá nézve Krisztus mint megváltó tön. Ha a mi fogalmaink és képzeteink más alakot öltöttek, mint a minővel a kereszténység első századaiban bírtak — a mi fölött senki komolyan nem kétel- kedhetik ; — ha mi máskép gondolkozunk a természetről, az emberről és az Istenről, mint azok, akkor mulhatatlanúl szükséges, hogy a mai generatio Krisztusról is más fogalmat alkosson magának s róla más vallomást tegyen. Ami pedig e hitvallásban kifejezésre jön, tökéletesen azonos lesz azzal, amit a keresztény hitvallomások minden időben e tételben: Krisztus az én megváltóm, fejeztek ki és amely tétel ugyanazért, minthogy azon személyes benyomástól függ, a melyet reánk Krisztus tesz, tapasztalati tétel. ! Bassermanu H. Der Glaube an Jesus Christus 1881. 22. ).