Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
46 MUNKÁLATOK 46. ÉVK. kép, nem pedig absolut és így az emberiségre nézve csak általánosságban alkalmazható. A kereszténységen túl való haladás lehetősége, igen, az ily követelmény a haladás eszméjében és az emberi természet haladásképességében rejlik. S így nem is lehet ócsárolni azokat, kik arra érzik magukat hivatva, hogy «a kereszténység kolduló elve»1 és «egoisztikus erkölcse»1 2helyébe,egy magasabb, független észerkölcsöt helyezzenek, és az erkölcstanban minden heteronomiát, mint erkölcstelent elvessenek. Egyedül az örökkévaló és isteni tarthat igényt arra, hogy minden idő, minden ember fölülmulhatlan példányképe legyen, mert az ember fejlődés minden időszakával együtt él s azokat messze túlhaladja. Azonban hatoljunk csak még mélyebben a dolog lényegébe. A régi rationalisták, Jézusban «az Istenség különös kegyeltjét és pártfogoltját» vélték fölismerhetni, ki az isteni gondviselés rendeléséből nagy adományokkal lön feldíszítve, a körülmények rendkívüli csoportosulása folytán mint tetszthalott temettetett el és új életre ébredt, minek következtében müvét sikeresen befejezhette és ily módon a legfönségesebb vallási tant hagyta reánk. Mint már fennebb említettük, ők az evangéliumi elbeszélés történelmi jellegéhez szorosan ragaszkodtak és csupán 1 Lange, Geschichte des Materialismus, 2. kiad. vége. 2 Hartmann szerint, (Phänomenologie des sittlichen Bewustseins. 1879. 28. 1.) a keresztény erkölcs önös vagyis individuo-eudaimonisztikus trancendentalis irányzattal bir, mely a büntetést és jutalmat a túlvilágba helyezi át. Ezen nyugszik erkölcsisége. Csak azért kell elpalástolni a jótetteket, hogy a mennyei jutalmat el ne veszítsük. (Luk. 6. 1-a köv.), s nem azért, mert az önmagában véve szebb ; ... a hit és bűnbánat (Máté 25. 24.) nem egyéb, mint „menyei jutalmat czélzó üzérkedés.“ A mit Hartmann itt vád gyanánt felhoz a keresztény erkölcs ellen, az már háromszáz év előtt vissza lön utasítva a trienti zsinat által (De poenit. can. 5. és Sess. VI. can. 8.) és később újólag a Jansenistákkal szemben (Unigenitus Prop. 60. 61. 62. 67. Alex. VIII. pr. 15. 16. Innoc XI. pr. 57) a remény és félelem erkölcsi jellege pedig meg lón alapítva a hittudósok által. Más álláspontból mások a kereszténység ezen erkölcsének még többet kívánnak (Kradolfer, Die Altchristliche Moral und der moderne Zeitgeist. 1876. v. ö. Schwicht is, Tagebuch eines Materialisten und die wahnwitzige Auspruche von Verehrern und Verehrerinnen Moleschotts und Darwins Hubernél Die ethische Frage).
